Kolumbusz nyomában

Ez alkalommal utoljára járunk Kolumbusz nyomában, amerikai tanulmányutunk véget ért. Bár e tudományos kirándulás egyes állomásairól és az itteni szakmai tapasztalatokról a blogon rendszeresen tudósítottunk, zárásként jöjjön még egy kis ráadás. – Most az egyik úti beszámolómat ajánlom.

„Felfedezőúton Bloomingtonban” – ismeretterjesztő cikk (Tympanon 5/2: 6).

A labor épülete előtt (Fotó: Fehér Krisztina)

„Alighogy megérkeztem Bloomingtonba, máris a New York állambeli Rochester Egyetem kognitív pszichológus kutatójának, Richard Aslinnak a vendégelőadását hallgathattam a csecsemők nyelvelsajátításáról. Számos olyan, babákkal végzett kísérletet mutatott be, amilyeneket nem sokkal később testközelből, az Indiana Egyetem tanszékein is megtapasztalhattam – akkor, amikor Lisa Gershkoff-Stowe babalaborjában jártam, vagy akkor, amikor heti rendszerességgel résztvevője lehettem Linda Smith kognitív pszichológiai labormegbeszéléseinek. Persze nemcsak ez, de a beszédkutató laborok világa is lenyűgözött: az ultrahangos gépi zöngekeltés éppen úgy, mint például a különféle nyelvekből vett beszédhangok ún. VOT értékeinek összehasonlító elemzése. (...)

Nagy örömömre nemcsak a magyar nyelvet, de azt a nyelvészeti szemléletet is volt alkalmam népszerűsíteni, amit mi Debrecenben »társas-kognitív«-nak nevezünk. Május elsején a nyelvészet tanszék »Sociolinguistics Reading Room«-jában tarthattam egy hosszabb előadást az amerikai nyelvész és pszichológus kollégáknak, hallgatóknak.” (Fehér Krisztina)

A tanulmányút az Indiana University és a Debreceni Egyetem csereprogramja, illetve a Campus Hungary pályázata keretében valósul meg. A Magyary-ösztöndíj ez idő alatt szünetel. A támogatóknak köszönet a tanulmányútért, a Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj kuratóriumának pedig azért, hogy lehetőséget adott a halasztásra.

Kolumbusz nyomában

Az Indiana Egyetem nyelvtudományi tanszéke egyhetes nyári szimpóziumot szervezett. Négy meghívott előadó az alaktani komplexitás kérdését boncolgatta, emellett számos kutató posztert is kiállított a témában.

A „MorphologyFest” névre keresztelt rendezvényen kifejezetten a nyelvelsajátításról ugyan nem esett szó, de olyan problémákat tárgyaltak, amelyek tisztázása nemcsak jól hasznosítható, hanem elengedhetetlen is a babák nyelvi fejlődésének megértéséhez. – Mi is ott jártunk.

MorphologyFest Symposium (Fotó: Fehér Krisztina)

A Yale Egyetem nyelvész kutatója, Stephen Anderson és Gregory Stump Kentuckyból szóelemekkel kapcsolatos elméleti kérdéseket vetettek fel. Robert Fiorentino, a University of Kansas munkatársa felnőttekkel végzett alaktani vonatkozású neuro- és pszicholingvisztikai kísérleteinek eredményeiről számolt be, a québeci számítógépes nyelvész Anne-Maria di Sciullo pedig a morfológia formalizálhatóságáról beszélt.

A babák nyelvelsajátításának vizsgálatában különösen, de a pszicholingvisztikában általában véve sincs egyetértés a tekintetben, hogy a szavak és mondatok hogyan, mekkora egységekben tárolódnak az elmében, és ezek előhívása vajon algebrai vagy statisztikai műveletekkel történik-e. Ezt a problémát itt a blogon sem kerülhetjük meg. Mivel a MorphologyFesten elhangzottak leginkább ezekben a vitákban hasznosíthatók, a szimpózium a gyerekek nyelvi fejlődése szempontjából is számos szakmai tanulsággal szolgált. Olyanokkal, amelyek a következő cikkekből nem maradhatnak el.

A tanulmányút az Indiana University és a Debreceni Egyetem csereprogramja, illetve a Campus Hungary pályázata keretében valósul meg. A Magyary-ösztöndíj ez idő alatt szünetel. A támogatóknak köszönet a tanulmányútért, a Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj kuratóriumának pedig azért, hogy lehetőséget adott a halasztásra.

Kolumbusz nyomában

Örömmel jelentem, hogy a blogot már az amerikai nyelvész és pszichológus kollégák is ismerik! – Néhány napja volt szerencsém a kutatásomról egy hosszabb előadásban a bloomingtoni Indiana Egyetem nyelvészet tanszékének Sociolinguistics Reading Roomjában beszélni. Most ezt ajánlom a kedves Olvasó figyelmébe.

„Grammar: a social-cognitive approach to language” – tudományos előadás. (Indiana University Sociolinguistics Reading Room, Bloomington, IN, USA. 2014. 05. 01.)

Munkám állandó helyszínének, a DE Nyelvtudományi Tanszékének, ezen belül pedig a kutatócsoportunknak a bemutatása mellett igyekeztem általános képet adni a kutatásomról, arról a szemléletről, amit debreceni kollégáimmal a „társas-kognitív” jelzőpárral szoktunk megnevezni. A nyelvelsajátítás természetesen ezúttal is a középpontba került: a nyelv rendszer változását és változatosságát úgy érthetjük meg igazán, ha azt működés közben, a maga folyamatában tanulmányozzuk, amihez pedig a magzatok, csecsemők és nagyobb babák nyelvi fejlődésének nyomon követése ideális terepnek látszik.

A nyelv ontogenezise: középpontban a babák nyelve

„The purpose of my staying at IU is to get experiences in the American linguistics, particularly in the American socio- and psycholinguistics with the help of the scholarship of the exchange program between the IU and the University of Debrecen, as well as thanks to a scholarship provided by the Balassi Institute.

The project I am currently working on, »Grammar of language – an interface between linguistics and cognitive sciences«, is linked to a Hungarian scholarship, called »Magyary Zoltán Postdoctoral Scholarship«. In addition to meeting general expectations associated with the sholarship, as a recepient I am also required to present the findings of this research in professional journals and at conferences; as well as make them accessible to the general public. To fulfill the latter requirement, I created a blog »Babies, children and language«.

The main topic of this blog is first language acquisition, and this includes not only Hungarian, but also other first languages as well. In these posts I look at the process of first language acquisition in a chronological order starting with linguistic development of the fetus (right now I am at the eighth month). I use first language acquisition as a case study to show my results on the social-cognitive grammar of language, in general.

The blog has prooved to be useful not only for the general public, but it has also been made required reading at other Hungarian universities. And, most importantly to me, it was named the most popular scientific blog in Hungary.” (Fehér, Krisztina)

A tanulmányút az Indiana University és a Debreceni Egyetem csereprogramja, illetve a Campus Hungary pályázata keretében valósul meg. A Magyary-ösztöndíj ez idő alatt szünetel. A támogatóknak köszönet a tanulmányútért, a Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj kuratóriumának pedig azért, hogy lehetőséget adott a halasztásra.

Ajánló

Ládi Zsuzsa: „Szótag, fonéma és olvasástanulás”. – tudományos előadás. (Elhangzott: A Debreceni Egyetem DETEP konferenciáján. Debrecen. 2014. április 25.)

A blogon több cikkben foglalkoztunk már azzal, hogy a babák a beszédet valószínűleg szótagok és nem hangok sorozataként érzékelik. Egy tanítványom azt vizsgálta meg, hogy mi a helyzet ezzel a nagyobbaknál, az óvodás- és kisiskolás korú gyerekeknél. – Ezúttal Ládi Zsuzsa előadását ajánlom.

A kísérlet néhány kelléke (Fotó: Ládi Zsuzsa)

„Előadásomban a korábbi kutatások és néhány jelenleg alkalmazott percepciós vizsgálat rövid ismertetése után saját komplex vizsgálataimat mutattam be, melyeket 2010 tavaszán végeztem. Ezek célja az volt, hogy további érvekkel támasszam alá azt az elméletet, hogy a fonémák (hangok) tanult nyelvi egységek, melyek ismeretét nem kis mértékben az olvasás- és írástanulás alakítja ki, míg a szótag természetes nyelvi egység. Hipotézisem az volt, hogy a szótag-fonéma dilemma legjobban úgy tesztelhető, ha felmérjük és összevetjük az óvodás- és kisiskolás korú gyermekek szegmentálási (hangokra, illetve szótagokra bontási) képességét.

Elsőként attitűdfelmérést végeztem a szülők és a pedagógusok körében, amelyek segítségével megismertem a kísérleteimben részt vevő óvodások és kisiskolások szociokulturális hátterét. A szülői kérdőíveimet és a pedagógusi interjúkat hasonlóan építettem fel. Többek között rákérdeztem a szülők iskolai végzettségére, a pedagógusok és a szülők kapcsolatára, az egyes óvodai és iskolai foglalkozásokra, a korai idegennyelv-tanulásra, a gyermekek esetleges beszédhibáira és az otthon elkezdett olvasás- és írástanításra. A gyerekek általános nyelvi képességeit előzetesen az ún. DIFER vizsgálat beszédhanghallástesztjével mértem fel. A válaszokkal azokat a tényezőket kívántam megismerni, amelyek az iskolai olvasás- és írástanításon túl befolyásolhatták egyes gyerekek szegmentálási teljesítményét. Ezután következett a saját tesztem. Mind az óvodásokat, mind pedig az elsős (írni-olvasni most tanuló) és másodikos (írni-olvasni már tudó) iskolásokat két-két csoportra osztottam, ezt követően pedig egy óvodai és egy-egy iskolai csoporttal azt a tesztet végeztem el, amelyikben a szavakat hangokra kellett tagolni, a míg a másik három csoporttal azt, amelyikben a szótagokra tagolás volt a feladat.

Liberman és kutatócsapatának tesztjeivel szemben, de Kassai módszeréhez hasonlóan saját kísérleteim során a tapsoltatást választottam, mert mind az óvodában, mind az iskolában játszanak különféle tapsolásos játékokat, például a ritmusérzéket fejlesztő feladatokat, így a gyerekek a kísérlet során könnyen megértették, mi a feladat. Mivel a kísérlet összeállítása során különösen fontosnak tartottam, hogy a teszt egyetlen esetben se haladja meg a tíz percet, Libermanék kísérletéhez képest csökkentettem a tesztingerek számát. Mind a fonémákra bontási, mind a szótagolási kísérletben ugyanannyi egy, két és három fonémából, illetve szótagból álló nyelvi egységet kellett a gyermekeknek szegmentálniuk, 6-6 tréningingert követően minden gyereknek összesen 30-30 tesztingert. A tréning- és tesztingerek kiválasztásakor figyelembe vettem a gyermekek szókincsét, amelyre az elsős olvasókönyvek vizsgálatából, illetve a pedagógusokkal folytatott konzultációból következtettem. A gyerekek szókincse azért volt lényeges, mert így kizárható volt az, hogy a szegmentálás során mutatkozó eltérés abból fakadjon, hogy nem értik a szavakat. A kísérleti csoport életkori sajátosságait figyelembe véve két másik szempontból is eltértem az alapul vett vizsgálattól. A teszteket nem laboratóriumi, hanem otthonos környezetben végeztem. Egyrészt a kísérletek helyszínéül olyan csendes termet vagy irodát választottam, ahol nem érezték feszélyezve magukat, vagy amelyet a gyerekek ismerek például a fejlesztőfoglalkozásokról. Másrészt a tréning- és tesztingereket képekkel illusztráltam a gyerekeknek. A képek használata abban segített, hogy fenntartsam a gyermekek érdeklődését és figyelmét a feladat iránt. Emellett a szegmentálási kísérletek előtt végzett beszédhanghallásteszt során is azt figyeltem meg, hogy azok a feladatok feleltek meg jobban a gyerekek életkorának, amelyekhez képek is kapcsolódtak. A kísérleteket minden esetben felvezető beszélgetéssel kezdtem, melyek során több, a kísérlet szempontjából lényeges információt tudhattam meg a gyerekek attitűdjéről, beszédkészségéről, illetve az olvasási képességükről is. A kérdések megfogalmazásakor figyelembe vettem a beszédhanghallásteszt, illetve a különböző fonémaérzékenységet vizsgáló felmérések módszerét.

Ha összevetjük a szótagolási és a fonémákra bontási kísérletek eredményeit az óvodás korcsoportban, jól látszik, hogy míg a szótagolási kísérletben a gyerekek többsége 70% felett teljesített, addig a fonémaszegmentáló csoport eredményei rendre alacsonyak, tehát a gyerekek többsége még nem tud az elvártnak megfelelően – azaz a fonémaszámot pontosan megállapítva – fonémákra bontani. Az elsősök eredményeivel összevetve látható, hogy a szótagolási kísérletben rendre magas (75 feletti) százalékokat értek el a gyerekek, viszont a fonémákra bontási kísérlet résztvevői közül a többség az óvodásokhoz hasonlóan teljesített. A három vizsgálati csoport szótagolási eredményeiből készített hisztogramokról leolvasható a folyamatos javuló tendencia, illetve a fonémákra bontási kísérlettel összevetve az is, hogy a szótagolási kísérletben minden vizsgálati csoportban magas százalékokat értek el a gyermekek. A szótagolási kísérletekkel szemben a fonémákra bontási kísérletek eredményeiben nem folyamatos, hanem ugrásszerű változás figyelhető meg az elsősök és a másodikosok eredménye között. Az óvodások, az elsősök és a másodikosok hisztogramjából leolvasható, hogy a gyermekek fonémákra bontási képessége jóval később alakul ki, mint a szótagolási képességük, és a többi kapcsolódó adatom alapján ez összefügg az olvasási képesség fejlődésével is. A nagycsoportosok közül azok mutatták jelét a fonémákra bontási képességnek, akik a kérdőívek tanúsága szerint már tanultak olvasni. Az elsősök, akik még csak fél éve tanultak olvasni, gyakran a nagycsoportosokéhoz közeli eredményeket értek el, ezzel szemben másodikban, ahol a gyermekek már elég jól tudnak olvasni, a fonémákra bontási kísérletben is magasabb százalékokat értek el.” (Ládi Zsuzsa)

Ládi Zsuzsa kutatási eredményeiről részletesebben egy korábbi cikkében olvashatunk.

Kolumbusz nyomában

2013 júniusában, a blog indulásakor a babákkal együtt egy képzeletbeli nyelvi utazásra hívtam a kedves Olvasót. Ezt most akár szó szerint is érthetjük: az Indiana University és a Debreceni Egyetem csereprogramjának, valamint a Campus Hungary oktatói ösztöndíjának köszönhetően ugyanis február 1-jén hosszú tanulmányútra indulunk az Egyesült Államokba. Öt hónapos felfedező utunk helyszíne a bloomingtoni Indiana Egyetem, ahol sok érdekes dolog vár ránk.

Amerikába megyünk (Fotó: Losoncziné Szabó Csenge)

Mindenekelőtt ellátogatunk az ottani babalaborba, a kognitív pszichológiai és a beszédkutató laborokba, hogy megnézzük, hogyan dolgoznak ott felnőtt és baba kollégáink. Beszélgetünk ezek vezetőivel, Lisa Gershkoff-Stowe-val, Linda Smith-szel és David Pisonival a jelenleg folyó nyelvelsajátítási, pszicholingvisztikai és percepciós fonetikai kutatásokról, kísérletekről. Tapasztalatokat szerzünk a nyelvészeti, a kognitív pszichológiai és idegtudományi, valamint a második nyelvelsajátítással foglalkozó tanszékeken. Anyagot gyűjtünk az egyetem világhírű könyvtárában.

Még az iskolapadba is beülünk, hogy olyan dolgokról halljunk, amit a nyelvelsajátítás, a nyelvi változás és változatosság tanulmányozásában hasznosítani tudunk. A nyelvészet tanszékről Julie Augernél és Joseph C. Clementsnél szociolingvisztikát, Kenneth de Jongnál, a fonetikai labor munkatársánál és Kelly Berksonnál, a nyelvészet tanszék oktatójánál pedig hangtant hallgatunk. Richard Jandanál a nyelvi változások és a nyelvváltozatok szerkezetéről gondolkodunk. Thomas Gruenenfeldertől és Caitlin Fauseytól kognitív pszichológiát, Karin Jamestől kognitív idegtudományt tanulunk. David Stringer óráin a kétnyelvű környezetben nevelkedő gyerekek nyelvi fejlődéséről beszélünk.

Igyekszünk Kolumbusz méltó követői lenni. Reméljük, a kedves Olvasó is velünk tart az úton.

A tanulmányút az Indiana University és a Debreceni Egyetem csereprogramja, illetve a Campus Hungary pályázata keretében valósul meg. A Magyary-ösztöndíj ez idő alatt szünetel. A támogatóknak köszönet a tanulmányútért, a Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj kuratóriumának pedig azért, hogy lehetőséget adott a halasztásra.

Ajánló

Ládi Zsuzsa: „A szótag és a fonéma a beszédpercepcióban” − tudományos szakcikk. (In: Dorogi Zoltán−Uri Dénes Mihály szerk.: „A mi tendenciáink…”. Szakkollégiumi tanulmányok 2. Debrecen. 2013. 60−71.)

Egy kicsit előreugrunk az időben, és az egészen pici babák világából az óvodások és kisiskolások hétköznapjaiba kalandozunk. Ezúttal egy tanítványom írását ajánlom, amiben azokról a kísérleteiről számol be, amelyekkel az olvasás-írás tanítás és a beszédpercepció összefüggéseit vizsgálta.

Hangok és betűk: a kezdet mindig nehéz (Fotó: Fehér Krisztina)

„A beszédpercepcióval − azaz a folyamatos beszéd észlelésével és felismerésével − illetve annak alapegységeivel gyakran foglalkoznak a nyelvészek és a pszichológusok is. A pszicholingvisztika különböző percepciós elméleteiben és egyéb kapcsolódó kutatásokban ennek ellenére még mindig eltérő elképzelések élnek egymás mellett azzal kapcsolatban, hogy a szótagok vagy a fonémák tekinthetők-e a percepció alapegységének.

Saját kutatásom során az volt a célom, hogy további meggyőző érveket sorakoztassak fel a szótagalapú beszédpercepció mellett. Meglátásom szerint a szótag–fonéma dilemmában már a korábbi kutatások is inkább a szótag felé mutatnak. A későbbiekben tárgyalandó előzményeket figyelembe véve alaphipotézisem az volt, hogy az olvasástanítás alapvetően fonémaközpontú, ezzel összefüggésben pedig a szótag–fonéma dilemma legjobban úgy tesztelhető, ha felmérjük és összevetjük az óvodás- és kisiskolás korú gyermekek szegmentálási képességeit. Kísérleteimmel azt igyekeztem további adatokkal alátámasztani, hogy a fonéma az olvasás- és írástanulás során kialakuló nyelvi szegmentum. Azért volt érdemes az olvasás- és írástanulás aspektusából kiindulnom, mert a szótagoláshoz kapcsolódó meggyőző érvek mellett előfordulnak olyan feltételezések, hogy a gyerekeknek már az iskolába kerüléskor ismerniük kellene a fonémákat is, azonban a kísérletek eredményei mást mutatnak. (...)

Dolgozatomban a korábbi kutatások összefoglalása után bemutatom saját komplex vizsgálataimat, melynek fontos része volt a gyerekekkel végzett szegmentálási kísérlet, majd ismertetem ennek eredményeit, illetve az eredményekből levont következtetéseimet.” (Ládi Zsuzsa)

Ajánló

„Nyelvtörténet: a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika keresztmetszetében” – tudományos előadás. (A PPKE Elméleti Nyelvészet Tanszékének és Magyar Nyelvészet Tanszékének „Nyelvelmélet és diakrónia” konferenciája. Budapest. 2013. 11. 19.)

Most egy olyan előadást ajánlok, ami a közösségi nyelv történetével foglalkozik, de többek között éppen azt hangsúlyozza, hogy – mivel a nyelv társas és egyéni szerveződési szintjeinek illeszkedniük kell egymáshoz – a (rég)múlt közvetlenül nem vizsgálható nyelvi változásainak modellezésében is a gyerekek nyelvelsajátításának tanulmányozása hozhat előrelépést. Ezt valós időben, tapasztalati úton van módunk megfigyelni, aminek segítségével pedig kirajzolódhat a nyelvi folyamatok általános függvénye. Az így kapott S-görbét a megelőző időszakok olyan nyelvi jelenségeinek elemzésében hasznosíthatjuk, amelyek a vizsgálatához egyébként vagy egyáltalán nincs korabeli adatunk, vagy csak kevés és szórványosan fent maradt nyelvemlék áll a rendelkezésünkre.

Nyelvtörténet, nyelvelsajátítás és S-görbe

A modern nyelvtörténeti kutatások konceptuális alapjait kétségkívül a 19. század végén formálódó újgrammatizmus teremtette meg. Az iskola elismerésre méltó örökséget hagyott a nyelvészetben: nem véletlen, hogy az újgrammatikus szemlélet az, ami az ilyen témájú munkák elméletét és módszertanát még manapság is a leginkább meghatározza. A változások leírásakor rendre megjelenő két elv, a „hangfejlődési tendencia” és az „analógia” ennek az irányzatnak a mintegy másfél százados továbbélését mutatja.

Előadásomban mindenekelőtt arra igyekszem felhívni a figyelmet, hogy a hangfejlődési tendenciák és az analógiás folyamatok kettősére építő szokásos nyelvtörténeti magyarázatok nem tényleges oksági érvelések. Az újgrammatikusok a hangfejlődési tendenciákat olyan általános érvényű fiziológiai mechanizmusoknak tekintették, amelyek a képzés lassú eltolódásával járnak, de arra, hogy ezeket valójában mi idézi elő, nem tudtak választ adni. Függetlenül attól, hogy újabban már nem fokozatos eltolódásokat, hanem inkább ugrásszerű változásokat feltételeznek, a napjainkban is használt nyelvtörténeti folyamatmegnevezések (monoftongizáció, nyúlás, tővéghangzók eltűnése stb.) továbbra sem az okokat, csupán a kiindulás és az eredmény viszonyát, vagyis a korábbi és a későbbi adatsorok közti eltéréseket jelölik. Az analógia elve, de leginkább a viszonya a hangfejlődési tendenciákhoz, még problematikusabbnak látszik. Tulajdonképpen mindmáig rejtve maradt, hogy vajon miért lehetségesek és hogyan terjedhetnek el ezek az individuális pszichikai asszociációk, ha a hangfejlődési tendenciák egyébként fiziológiai jellegűek és általános érvényűek.

Ez a nyelvi változások hátterét érintő probléma a közösség és az egyének nyelvének szétválasztásából adódik: mintha a hangfejlődési tendenciák csak az előbbihez, az analógiás hatások meg csak az utóbbihoz tartoznának. A nyelv társas és kognitív szerveződésének leírása közti konfliktust – ha nem is túl tudatosan, de – maguk az újgrammatikusok is érzékelték, bár megoldani nem tudták. Már a 19. század végén két olyan módszertani célkitűzést fogalmaztak meg, ami a közösség és az egyének nyelveinek összekapcsolására irányult, ám ezeket a korabeli technikai feltételek mellett nem lehetett igazán eredményesen véghez vinni. Egyrészt posztulátumként rögzítették, hogy a nyelv folyton változik, amiben a beszélőknek meghatározó szerepük van, így a nyelvi folyamatok bármiféle vizsgálata során a történeti közelítés az egyetlen lehetséges, a közösségi és az egyéni nyelv változásainak pedig összhangban kell lenniük egymással. Másrészt azt is leszögezték, hogy a nyelvi változások mechanizmusa általános, a különböző korokban csak a konkrétumok térnek el, ezért a tudós a múlt közvetlenül nem megtapasztalható történetét leginkább úgy ragadhatja meg, ha egyúttal a jelenben jól megfigyelhető közösségi és egyéni nyelvi folyamatokat is vizsgálja.

Ezt az újgrammatikusok által kijelölt, előremutató kutatási programot, vagyis az élőnyelvi változások és a kognitív nyelvi folyamatok tanulmányozását később az önálló diszciplínákként fellépő szociolingvisztika és pszicholingvisztika kezdte el megvalósítani. A két tudományterület profilja azonban nemcsak a nyelvtörténeti kutatásoktól vált el, de jórészt egymástól is: az előbbi csak a közösségi nyelvi változásokra, utóbbi pedig csak az egyéni nyelvi folyamatokra koncentrált. Márpedig a nyelvi változások mozgatórugóinak feltárásához ezek együttes, de legalábbis egymásra vonatkoztatott vizsgálatára lenne szükség. Az eredeti újgrammatikus célkitűzésnek megfelelően előadásomban ezt a három szálat próbálom meg összekapcsolni, ezáltal pedig a nyelvtörténetet a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika keresztmetszetébe helyezni. Ennek során a nyelvi változásoknak egy olyan, a szokásostól merőben eltérő általános modelljét kívánom bemutatni, ami a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika empirikus eredményeivel nemcsak hogy összeegyeztethető, de egyenesen azokból indul ki.

Ajánló

„A morfoszintaktikai szabályok és a pszicholingvisztika” – tudományos szakcikk. (In: Benő Attila–Fazakas Emese–Kádár Edit szerk.: „…hogy legyen a víznek lefolyása…” Köszöntő kötet Szilágyi N. Sándor tiszteletére. Erdélyi Múzeum-Egyesület: Kolozsvár. 2013. 151–169.)

A következő blogbejegyzésig egy tanulmányt ajánlok olvasásra, amiben a nyelvelsajátításról is szó esik.

„…hogy legyen a víznek lefolyása…” (Borítóterv: Hochbauer Mária)

Napjaink nyelvészeti munkáiban az alak- és mondattan kapcsán többnyire szabályos és rendhagyó formákról szólnak, azaz alapvetően olyan morfoszintaxissal számolnak, amelyik analitikus elemekkel és kategorikus szabályokkal dolgozik. Írásomban ezen elképzelések tarthatatlanságára kívánok rámutatni, majd egy a nyelvelsajátítási és a későbbi nyelvi szocializációs folyamatokkal immár harmonizáló koncepciót felvázolni. Pszicholingvisztikai kísérletek alapján amellett érvelek, hogy a grammatika nem ex nihilo tűnik fel, hanem graduálisan alakul: a nyelvelsajátítás kezdeti szakaszában megképződő hangszekvencia-prototípusok kapcsolódási láncaira „rárakódva” (azok szerves folytatásaként) formálódik, majd ennek megfelelően működik. Ebből adódóan valamiféle komplex(ebb) hangsorminta-analógiákon alapuló nyelvtannal kell számolnunk, ami vesz ugyan fel több-kevesebb analitikus tulajdonságot, de ezzel együtt is megőrzi szerveződésének eredeti, holisztikus-fonotaktikai arculatát.

Blogismertető

A blog a nyelvelsajátítás folyamatát a szélesebb olvasóközönségnek egyrészt közérthető cikkekben mutatja be, másrészt ajánlók formájában egyéb ismeretterjesztő írásokat, szaktanulmányokat, előadásokat, programokat és beszélgetéseket kínál a témában. Az oldal egyaránt szól a babanyelv iránt érdeklődő laikusoknak, illetve a nyelvész és pszichológus főiskolai-egyetemi hallgatóknak-kutatóknak. Az egyszerűen megszövegezett bejegyzések alapvetően a nyelvelsajátítással foglalkoznak, és praktikus tudnivalókkal ismertetik meg a gyerekek nyelvi fejlesztésével a hétköznapi gyakorlatban találkozó pedagógusokat és szülőket. A cikkeknek ugyanakkor az is céljuk, hogy – főként a tágabb szakmai közönségnek – a babák nyelvi képességének tanulmányozásán keresztül grammatikai folyamatokat mutassanak be, ezáltal pedig egy újszerű, a kognitív tudományok eredményeire is építő nyelvtani modellt vázoljanak.