Ajánló

Most egy hallgatómról készült portréfilmet ajánlok. Ládi Zsuzsa a videofelvételen nyelvelsajátítási kutatásáról számol be. Hipotézise szerint a beszédpercepció alapegységei a szótagok, amit saját méréseivel igyekezett alátámasztani.

Ládi Zsuzsa és kutatása (Film: Debreceni Egyetem)

Ládi Zsuzsa jelenleg a Debreceni Egyetem másodéves finnugrisztika MA szakos hallgatója. Tanulmányait magyar szakon kezdte, ekkor fogott bele a gyerekek beszédpercepciójának vizsgálatába. Kísérleteket tervezett, hogy megtudja, az olvasás-írás tanítás következtében milyen változások tapasztalhatók a beszédészlelés és -értés alapegységeiben. Óvodásokkal és kisiskolásokkal végzett teszteket, szüleikkel és pedagógusaikkal pedig interjúkat készített. Eredményeit OTDK dolgozatában, illetve cikkekben foglalta össze.

Ajánló

Ládi Zsuzsa: „Szótag, fonéma és olvasástanulás”. – tudományos előadás. (Elhangzott: A Debreceni Egyetem DETEP konferenciáján. Debrecen. 2014. április 25.)

A blogon több cikkben foglalkoztunk már azzal, hogy a babák a beszédet valószínűleg szótagok és nem hangok sorozataként érzékelik. Egy tanítványom azt vizsgálta meg, hogy mi a helyzet ezzel a nagyobbaknál, az óvodás- és kisiskolás korú gyerekeknél. – Ezúttal Ládi Zsuzsa előadását ajánlom.

A kísérlet néhány kelléke (Fotó: Ládi Zsuzsa)

„Előadásomban a korábbi kutatások és néhány jelenleg alkalmazott percepciós vizsgálat rövid ismertetése után saját komplex vizsgálataimat mutattam be, melyeket 2010 tavaszán végeztem. Ezek célja az volt, hogy további érvekkel támasszam alá azt az elméletet, hogy a fonémák (hangok) tanult nyelvi egységek, melyek ismeretét nem kis mértékben az olvasás- és írástanulás alakítja ki, míg a szótag természetes nyelvi egység. Hipotézisem az volt, hogy a szótag-fonéma dilemma legjobban úgy tesztelhető, ha felmérjük és összevetjük az óvodás- és kisiskolás korú gyermekek szegmentálási (hangokra, illetve szótagokra bontási) képességét.

Elsőként attitűdfelmérést végeztem a szülők és a pedagógusok körében, amelyek segítségével megismertem a kísérleteimben részt vevő óvodások és kisiskolások szociokulturális hátterét. A szülői kérdőíveimet és a pedagógusi interjúkat hasonlóan építettem fel. Többek között rákérdeztem a szülők iskolai végzettségére, a pedagógusok és a szülők kapcsolatára, az egyes óvodai és iskolai foglalkozásokra, a korai idegennyelv-tanulásra, a gyermekek esetleges beszédhibáira és az otthon elkezdett olvasás- és írástanításra. A gyerekek általános nyelvi képességeit előzetesen az ún. DIFER vizsgálat beszédhanghallástesztjével mértem fel. A válaszokkal azokat a tényezőket kívántam megismerni, amelyek az iskolai olvasás- és írástanításon túl befolyásolhatták egyes gyerekek szegmentálási teljesítményét. Ezután következett a saját tesztem. Mind az óvodásokat, mind pedig az elsős (írni-olvasni most tanuló) és másodikos (írni-olvasni már tudó) iskolásokat két-két csoportra osztottam, ezt követően pedig egy óvodai és egy-egy iskolai csoporttal azt a tesztet végeztem el, amelyikben a szavakat hangokra kellett tagolni, a míg a másik három csoporttal azt, amelyikben a szótagokra tagolás volt a feladat.

Liberman és kutatócsapatának tesztjeivel szemben, de Kassai módszeréhez hasonlóan saját kísérleteim során a tapsoltatást választottam, mert mind az óvodában, mind az iskolában játszanak különféle tapsolásos játékokat, például a ritmusérzéket fejlesztő feladatokat, így a gyerekek a kísérlet során könnyen megértették, mi a feladat. Mivel a kísérlet összeállítása során különösen fontosnak tartottam, hogy a teszt egyetlen esetben se haladja meg a tíz percet, Libermanék kísérletéhez képest csökkentettem a tesztingerek számát. Mind a fonémákra bontási, mind a szótagolási kísérletben ugyanannyi egy, két és három fonémából, illetve szótagból álló nyelvi egységet kellett a gyermekeknek szegmentálniuk, 6-6 tréningingert követően minden gyereknek összesen 30-30 tesztingert. A tréning- és tesztingerek kiválasztásakor figyelembe vettem a gyermekek szókincsét, amelyre az elsős olvasókönyvek vizsgálatából, illetve a pedagógusokkal folytatott konzultációból következtettem. A gyerekek szókincse azért volt lényeges, mert így kizárható volt az, hogy a szegmentálás során mutatkozó eltérés abból fakadjon, hogy nem értik a szavakat. A kísérleti csoport életkori sajátosságait figyelembe véve két másik szempontból is eltértem az alapul vett vizsgálattól. A teszteket nem laboratóriumi, hanem otthonos környezetben végeztem. Egyrészt a kísérletek helyszínéül olyan csendes termet vagy irodát választottam, ahol nem érezték feszélyezve magukat, vagy amelyet a gyerekek ismerek például a fejlesztőfoglalkozásokról. Másrészt a tréning- és tesztingereket képekkel illusztráltam a gyerekeknek. A képek használata abban segített, hogy fenntartsam a gyermekek érdeklődését és figyelmét a feladat iránt. Emellett a szegmentálási kísérletek előtt végzett beszédhanghallásteszt során is azt figyeltem meg, hogy azok a feladatok feleltek meg jobban a gyerekek életkorának, amelyekhez képek is kapcsolódtak. A kísérleteket minden esetben felvezető beszélgetéssel kezdtem, melyek során több, a kísérlet szempontjából lényeges információt tudhattam meg a gyerekek attitűdjéről, beszédkészségéről, illetve az olvasási képességükről is. A kérdések megfogalmazásakor figyelembe vettem a beszédhanghallásteszt, illetve a különböző fonémaérzékenységet vizsgáló felmérések módszerét.

Ha összevetjük a szótagolási és a fonémákra bontási kísérletek eredményeit az óvodás korcsoportban, jól látszik, hogy míg a szótagolási kísérletben a gyerekek többsége 70% felett teljesített, addig a fonémaszegmentáló csoport eredményei rendre alacsonyak, tehát a gyerekek többsége még nem tud az elvártnak megfelelően – azaz a fonémaszámot pontosan megállapítva – fonémákra bontani. Az elsősök eredményeivel összevetve látható, hogy a szótagolási kísérletben rendre magas (75 feletti) százalékokat értek el a gyerekek, viszont a fonémákra bontási kísérlet résztvevői közül a többség az óvodásokhoz hasonlóan teljesített. A három vizsgálati csoport szótagolási eredményeiből készített hisztogramokról leolvasható a folyamatos javuló tendencia, illetve a fonémákra bontási kísérlettel összevetve az is, hogy a szótagolási kísérletben minden vizsgálati csoportban magas százalékokat értek el a gyermekek. A szótagolási kísérletekkel szemben a fonémákra bontási kísérletek eredményeiben nem folyamatos, hanem ugrásszerű változás figyelhető meg az elsősök és a másodikosok eredménye között. Az óvodások, az elsősök és a másodikosok hisztogramjából leolvasható, hogy a gyermekek fonémákra bontási képessége jóval később alakul ki, mint a szótagolási képességük, és a többi kapcsolódó adatom alapján ez összefügg az olvasási képesség fejlődésével is. A nagycsoportosok közül azok mutatták jelét a fonémákra bontási képességnek, akik a kérdőívek tanúsága szerint már tanultak olvasni. Az elsősök, akik még csak fél éve tanultak olvasni, gyakran a nagycsoportosokéhoz közeli eredményeket értek el, ezzel szemben másodikban, ahol a gyermekek már elég jól tudnak olvasni, a fonémákra bontási kísérletben is magasabb százalékokat értek el.” (Ládi Zsuzsa)

Ládi Zsuzsa kutatási eredményeiről részletesebben egy korábbi cikkében olvashatunk.

Ajánló

Ládi Zsuzsa: „A szótag és a fonéma a beszédpercepcióban” − tudományos szakcikk. (In: Dorogi Zoltán−Uri Dénes Mihály szerk.: „A mi tendenciáink…”. Szakkollégiumi tanulmányok 2. Debrecen. 2013. 60−71.)

Egy kicsit előreugrunk az időben, és az egészen pici babák világából az óvodások és kisiskolások hétköznapjaiba kalandozunk. Ezúttal egy tanítványom írását ajánlom, amiben azokról a kísérleteiről számol be, amelyekkel az olvasás-írás tanítás és a beszédpercepció összefüggéseit vizsgálta.

Hangok és betűk: a kezdet mindig nehéz (Fotó: Fehér Krisztina)

„A beszédpercepcióval − azaz a folyamatos beszéd észlelésével és felismerésével − illetve annak alapegységeivel gyakran foglalkoznak a nyelvészek és a pszichológusok is. A pszicholingvisztika különböző percepciós elméleteiben és egyéb kapcsolódó kutatásokban ennek ellenére még mindig eltérő elképzelések élnek egymás mellett azzal kapcsolatban, hogy a szótagok vagy a fonémák tekinthetők-e a percepció alapegységének.

Saját kutatásom során az volt a célom, hogy további meggyőző érveket sorakoztassak fel a szótagalapú beszédpercepció mellett. Meglátásom szerint a szótag–fonéma dilemmában már a korábbi kutatások is inkább a szótag felé mutatnak. A későbbiekben tárgyalandó előzményeket figyelembe véve alaphipotézisem az volt, hogy az olvasástanítás alapvetően fonémaközpontú, ezzel összefüggésben pedig a szótag–fonéma dilemma legjobban úgy tesztelhető, ha felmérjük és összevetjük az óvodás- és kisiskolás korú gyermekek szegmentálási képességeit. Kísérleteimmel azt igyekeztem további adatokkal alátámasztani, hogy a fonéma az olvasás- és írástanulás során kialakuló nyelvi szegmentum. Azért volt érdemes az olvasás- és írástanulás aspektusából kiindulnom, mert a szótagoláshoz kapcsolódó meggyőző érvek mellett előfordulnak olyan feltételezések, hogy a gyerekeknek már az iskolába kerüléskor ismerniük kellene a fonémákat is, azonban a kísérletek eredményei mást mutatnak. (...)

Dolgozatomban a korábbi kutatások összefoglalása után bemutatom saját komplex vizsgálataimat, melynek fontos része volt a gyerekekkel végzett szegmentálási kísérlet, majd ismertetem ennek eredményeit, illetve az eredményekből levont következtetéseimet.” (Ládi Zsuzsa)