|
Ajánló
„Sztenderd és nyelvelsajátítás” – tudományos előadás. (Elhangzott a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Magyar Nyelvtudományi Intézetének 18. Élőnyelvi Konferenciáján. Nyitra. 2014. 09. 18.)
Most egy olyan előadást ajánlok, amelyben a nyelvelsajátítás folyamatát az ún. sztenderd szempontjából mutatom be. Az a nyelvváltozat, amit a babák a közvetlen közösségükben hallhatnak, és ami a nyelvelsajátításuk alapjává válik, legtöbbször nem esik egybe azzal az ún. sztenderd nyelvváltozattal, amivel a későbbiekben az oktatási intézményekben találkozhatnak. Az előadás a sztenderddel szemben a gyerekek legtermészetesebb nyelvváltozatának, a vernakulárisnak a jelentőségét hangsúlyozza, és ennek az oktatásba való beemelését szorgalmazza.
Sztenderd és nyelvelsajátítás (Fotó: Szabó Tamás Péter)
A nyelvészet középpontjában jó ideje a sztenderd leírása áll. Ez bizonyos mértékben a közelmúlt, sőt akár napjaink szociolingvisztikájára és dialektológiájára is igaz. Bár e tudományterületek figyelme a nemsztenderd jelenségekre irányul, a kutatók a vizsgált nyelvváltozatokat nem egyszer mutatják be úgy, hogy kijelentéseiket többé-kevésbé latensen a sztenderdhez mint viszonyítási ponthoz képest fogalmazzák meg.
Olyan mérések, amelyekkel a sztenderd kiemelt nyelvészeti-nyelvi státusának indokolatlanságára tapasztalati úton igyekeztek rámutatni, csak a szociolingvisztikában születtek. Ezek a nyelvi attitűdöt vizsgálták, kimutatva, hogy a sztenderd pozitív megítélése valóban markáns, de csak egy tanult (az oktatás és más állami intézmények által közvetített) nyelvi viszonyulás, miközben a saját közösség nyelvváltozatának burkolt, ám természetes (a kezdetektől jelen lévő) presztízse van. A teszteknek azt az eredményét pedig, hogy a sztenderd „nyilvánvaló” tekintélye mellett a helyi csoport nyelvváltozatának „rejtett” presztízse ráadásul adott esetben még jóval meghatározóbb is lehet, szocializációs tényezőkkel, vagyis a közösséghez való kötődéssel és lojalitással magyarázták.
Mindez kétségtelenül helytálló, egy kissé mégis féloldalas: nyitva hagyja azt a kérdést, hogy miért és hogyan alakulhat ki az emberekben ez a viszonyulás a szűkebb környezetük nyelvéhez kognitív szempontból. Pedig a közösségi nyelvről tett kijelentéseinknek pontosan illeszkedniük kell ahhoz, amit az elme/agy mechanizmusairól tudunk. Ezáltal több (nyelvpedagógiai, kétnyelvűségi), attitűdre vonatkozó megállapításunk átértelmeződhet, illetve magyarázatot nyerhet.
Előadásomban a nyelvi attitűd formálódását a nyelvelsajátítás pszicholingvisztikai kontextusában tárgyalom. Kísérleteket elemezve arra kívánok rámutatni, hogy a helyi közösség nyelvéhez való pozitív viszonyulás annyira természetes és meghatározó, hogy már magzati kortól kezdve jelen van, és a nyelvtanulás origójává válik.
|
