Ajánló

Ezúttal egy előadásomat ajánlom, amelyben a dajkanyelvvel kapcsolatban egy a szülők számára is praktikus kérdésről volt szó. Nevezetesen arról, hogy vajon ez a kisgyerekekhez intézett beszédmód milyen hatással lehet a nyelvelsajátításra: segíti vagy hátráltatja a babák nyelvi fejlődését, esetleg teljesen semleges a folyamat menetére nézve?

„Dajkanyelv: »gügyögjünk« a gyerekhez?” — tudományos előadás. (Elhangzott a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának „A mai család” konferenciáján. Hajdúböszörmény. 2014. 10. 15.)

Dajka csak egy van (Fotó: Bartha-Tóth Alexandra)

A felnőttek és a nagyobb gyerekek a csecsemőkkel és a néhány éves babákkal másképp beszélnek, mint a többiekkel: „gügyögnek”. Bár a családi kommunikáció hogyanja nagyon fontos a gyerek nyelvi fejlődése szempontjából, arról, hogy ennek az ún. dajkanyelvnek a használata a nyelvelsajátításra nézve milyen hatása van, kevés szülőnek van tudományos kutatásokon alapuló információja. Ennek megfelelően egy részük szerint a dajkanyelv csak hátráltatja a gyerekek nyelvi előrehaladását, egy másik részük viszont ennek a beszédmódnak a használatát semlegesnek vagy éppen pozitívnak gondolja. De a dajkanyelvről valamelyest még a kutatók véleménye is megoszlik. Azt ugyan manapság már senki nem állítja, hogy visszavetné a nyelvelsajátításban a gyerekeket, de még mindig vannak olyanok, akik úgy vélik, nem is viszi előre. Előadásomban ezt a kérdéskört a kisgyerekeknek a dajkanyelvhez való hozzáállása, valamint a dajkanyelv akusztikai-grammatikai jellemzői szempontjából járom körül.

Ajánló

„Sztenderd és nyelvelsajátítás” – tudományos előadás. (Elhangzott a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Magyar Nyelvtudományi Intézetének 18. Élőnyelvi Konferenciáján. Nyitra. 2014. 09. 18.)

Most egy olyan előadást ajánlok, amelyben a nyelvelsajátítás folyamatát az ún. sztenderd szempontjából mutatom be. Az a nyelvváltozat, amit a babák a közvetlen közösségükben hallhatnak, és ami a nyelvelsajátításuk alapjává válik, legtöbbször nem esik egybe azzal az ún. sztenderd nyelvváltozattal, amivel a későbbiekben az oktatási intézményekben találkozhatnak. Az előadás a sztenderddel szemben a gyerekek legtermészetesebb nyelvváltozatának, a vernakulárisnak a jelentőségét hangsúlyozza, és ennek az oktatásba való beemelését szorgalmazza.

Sztenderd és nyelvelsajátítás (Fotó: Szabó Tamás Péter)

A nyelvészet középpontjában jó ideje a sztenderd leírása áll. Ez bizonyos mértékben a közelmúlt, sőt akár napjaink szociolingvisztikájára és dialektológiájára is igaz. Bár e tudományterületek figyelme a nemsztenderd jelenségekre irányul, a kutatók a vizsgált nyelvváltozatokat nem egyszer mutatják be úgy, hogy kijelentéseiket többé-kevésbé latensen a sztenderdhez mint viszonyítási ponthoz képest fogalmazzák meg.

Olyan mérések, amelyekkel a sztenderd kiemelt nyelvészeti-nyelvi státusának indokolatlanságára tapasztalati úton igyekeztek rámutatni, csak a szociolingvisztikában születtek. Ezek a nyelvi attitűdöt vizsgálták, kimutatva, hogy a sztenderd pozitív megítélése valóban markáns, de csak egy tanult (az oktatás és más állami intézmények által közvetített) nyelvi viszonyulás, miközben a saját közösség nyelvváltozatának burkolt, ám természetes (a kezdetektől jelen lévő) presztízse van. A teszteknek azt az eredményét pedig, hogy a sztenderd „nyilvánvaló” tekintélye mellett a helyi csoport nyelvváltozatának „rejtett” presztízse ráadásul adott esetben még jóval meghatározóbb is lehet, szocializációs tényezőkkel, vagyis a közösséghez való kötődéssel és lojalitással magyarázták.

Mindez kétségtelenül helytálló, egy kissé mégis féloldalas: nyitva hagyja azt a kérdést, hogy miért és hogyan alakulhat ki az emberekben ez a viszonyulás a szűkebb környezetük nyelvéhez kognitív szempontból. Pedig a közösségi nyelvről tett kijelentéseinknek pontosan illeszkedniük kell ahhoz, amit az elme/agy mechanizmusairól tudunk. Ezáltal több (nyelvpedagógiai, kétnyelvűségi), attitűdre vonatkozó megállapításunk átértelmeződhet, illetve magyarázatot nyerhet.

Előadásomban a nyelvi attitűd formálódását a nyelvelsajátítás pszicholingvisztikai kontextusában tárgyalom. Kísérleteket elemezve arra kívánok rámutatni, hogy a helyi közösség nyelvéhez való pozitív viszonyulás annyira természetes és meghatározó, hogy már magzati kortól kezdve jelen van, és a nyelvtanulás origójává válik.

Ajánló

„Innátizmus? – egy pszicholingvisztikai kérdés és a szociolingvisztika elmélete-módszertana” – tudományos szakcikk. (In: Kontra Miklós–Németh Miklós–Sinkovics Balázs szerk.: Elmélet és empíria a szociolingvisztikában. Válogatás a 17. Élőnyelvi Konferencia — Szeged, 2012. augusztus 30.–szeptember 1. — előadásaiból. Gondolat Kiadó: Budapest. 2013. 137–162.)

Most egy olyan dolgozatot ajánlok, ami a nyelvi képesség eredetének problémáját taglalja.

Elmélet és empíria a szociolingvisztikában (Borítófotó: Szentgyörgyi Anna)

A tanulmányban rendhagyó módon a pszicholingvisztikából ismert innátizmusprobléma szociolingvisztikai felülvizsgálatára teszek kísérletet. Azon túl, hogy a komplexebb közelítésmód révén a nyelvelsajátításnak ez a sarkalatos kérdése is új megvilágításba helyeződhet, mindenekelőtt arra igyekszem majd rámutatni: a nyelv adekvát modellezése a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika elméletének-módszertanának — mindeddig hiányzó — összehangolását kívánja meg.

Miután az egyének nyelvei csakis a szociális nyelvhálózatba szervesen beágyazódva (annak elidegeníthetetlen részeként) tudnak kapcsolatba lépni és hatni egymásra, nyilvánvaló, hogy a társas, illetve a kognitív szinten értelmezett nyelvi rendszerek egybeszövődnek, és azonos elvek mentén strukturálódnak. A szociolingvisztikának és a pszicholingvisztikának a nyelv szerveződéséről alkotott felfogása ugyanakkor mégsem ezt tükrözi. Míg Chomsky nyelvészetéhez a szociolingvisztika képviselői többnyire kritikailag viszonyulnak, a pszicholingvisztikában ennek kapcsán bíráló és támogató vélemények egyaránt szép számban előfordulnak.

A nyelvi képesség eredetére irányuló csecsemőkísérletek szociolingvisztikai átértékelése arra ad lehetőséget, hogy az innátizmus tanának problematikus voltát a chomskyánus nyelvészet más tételeivel összefüggésében kezeljük, ezáltal pedig egy olyan egységes elméletet és módszertant vázoljunk fel, amely koherens szemléleti keretként szolgálhat mind a szociolingvisztika, mind a pszicholingvisztika számára.