Kolumbusz nyomában

Az Indiana Egyetem nyelvtudományi tanszéke egyhetes nyári szimpóziumot szervezett. Négy meghívott előadó az alaktani komplexitás kérdését boncolgatta, emellett számos kutató posztert is kiállított a témában.

A „MorphologyFest” névre keresztelt rendezvényen kifejezetten a nyelvelsajátításról ugyan nem esett szó, de olyan problémákat tárgyaltak, amelyek tisztázása nemcsak jól hasznosítható, hanem elengedhetetlen is a babák nyelvi fejlődésének megértéséhez. – Mi is ott jártunk.

MorphologyFest Symposium (Fotó: Fehér Krisztina)

A Yale Egyetem nyelvész kutatója, Stephen Anderson és Gregory Stump Kentuckyból szóelemekkel kapcsolatos elméleti kérdéseket vetettek fel. Robert Fiorentino, a University of Kansas munkatársa felnőttekkel végzett alaktani vonatkozású neuro- és pszicholingvisztikai kísérleteinek eredményeiről számolt be, a québeci számítógépes nyelvész Anne-Maria di Sciullo pedig a morfológia formalizálhatóságáról beszélt.

A babák nyelvelsajátításának vizsgálatában különösen, de a pszicholingvisztikában általában véve sincs egyetértés a tekintetben, hogy a szavak és mondatok hogyan, mekkora egységekben tárolódnak az elmében, és ezek előhívása vajon algebrai vagy statisztikai műveletekkel történik-e. Ezt a problémát itt a blogon sem kerülhetjük meg. Mivel a MorphologyFesten elhangzottak leginkább ezekben a vitákban hasznosíthatók, a szimpózium a gyerekek nyelvi fejlődése szempontjából is számos szakmai tanulsággal szolgált. Olyanokkal, amelyek a következő cikkekből nem maradhatnak el.

A tanulmányút az Indiana University és a Debreceni Egyetem csereprogramja, illetve a Campus Hungary pályázata keretében valósul meg. A Magyary-ösztöndíj ez idő alatt szünetel. A támogatóknak köszönet a tanulmányútért, a Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj kuratóriumának pedig azért, hogy lehetőséget adott a halasztásra.

Ajánló

„A morfoszintaktikai szabályok és a pszicholingvisztika” – tudományos szakcikk. (In: Benő Attila–Fazakas Emese–Kádár Edit szerk.: „…hogy legyen a víznek lefolyása…” Köszöntő kötet Szilágyi N. Sándor tiszteletére. Erdélyi Múzeum-Egyesület: Kolozsvár. 2013. 151–169.)

A következő blogbejegyzésig egy tanulmányt ajánlok olvasásra, amiben a nyelvelsajátításról is szó esik.

„…hogy legyen a víznek lefolyása…” (Borítóterv: Hochbauer Mária)

Napjaink nyelvészeti munkáiban az alak- és mondattan kapcsán többnyire szabályos és rendhagyó formákról szólnak, azaz alapvetően olyan morfoszintaxissal számolnak, amelyik analitikus elemekkel és kategorikus szabályokkal dolgozik. Írásomban ezen elképzelések tarthatatlanságára kívánok rámutatni, majd egy a nyelvelsajátítási és a későbbi nyelvi szocializációs folyamatokkal immár harmonizáló koncepciót felvázolni. Pszicholingvisztikai kísérletek alapján amellett érvelek, hogy a grammatika nem ex nihilo tűnik fel, hanem graduálisan alakul: a nyelvelsajátítás kezdeti szakaszában megképződő hangszekvencia-prototípusok kapcsolódási láncaira „rárakódva” (azok szerves folytatásaként) formálódik, majd ennek megfelelően működik. Ebből adódóan valamiféle komplex(ebb) hangsorminta-analógiákon alapuló nyelvtannal kell számolnunk, ami vesz ugyan fel több-kevesebb analitikus tulajdonságot, de ezzel együtt is megőrzi szerveződésének eredeti, holisztikus-fonotaktikai arculatát.