Ajánló

Ezúttal ismét egy hallgatómról készült portréfilmet ajánlok. Bodnár Noémi a videofelvételen a dajkanyelvvel kapcsolatos eddigi és tervezett kutatásairól számol be. A felnőttek dajkanyelvhez való viszonyulását, a dajkanyelv és a nem összefüggéseit vizsgálja.

Bodnár Noémi és kutatása (Film: Debreceni Egyetem)

Bodnár Noémi a Debreceni Egyetem harmadéves magyar BA szakos hallgatója. 2014 szeptemberében fogott a dajkanyelvvel kapcsolatos kutatásaiba. Jelenleg a dajkanyelv ösztönösségének problematikájával foglalkozik, és a felnőtteknek a dajkanyelvvel kapcsolatos – feltehetőleg főként negatív – vélekedéseit igyekszik felmérni, és ennek háttérokait a dajkanyelv ösztönösségével és a nyelvelsajátításra gyakorolt jótékony hatásának tükrében elemezni. További vizsgálatként a dajkanyelv és a nem kérdéseire igyekszik rávilágítani, mégpedig csecsemőknek és felnőtteknek a női és a férfi dajkanyelvre adott reakcióinak összevetésével. Ezekhez egy saját felmérési és kísérleti protokollt kíván kidolgozni, amelyben a pszicholingvisztikai és a szociolingvisztikai tesztek módszertanát ötvözi. Eddigi eredményeiről rövidebb írásokban és előadásokban számolt be.

Szerző: Fehér Kriszti  2015.02.11. 21:18 Szólj hozzá!

Címkék: sex csecsemő gender társadalmi nem attitűd preferencia nyelvelsajátítás dajkanyelv biológiai nem

Az újszülöttek, akik anyanyelvük jellegzetes hanglejtés- és nyomatékmintáit már magzati korukban megismerték, ezeket használják vezérfonalakként ahhoz, hogy a beszédfolyam hangsorainak kódját alaposabban is megfejtsék. A meghatározott hangsúlyviszonyokkal rendelkező nagyobb dallamíveknek, amelyek mondatnyi egységekre terjednek ki, immár az apróbb részleteit figyelik meg.

Mivel a beszédből kiemelhető legkisebb egységek a hangok, azt gondolhatnánk, hogy a tanulás következő állomása az anyanyelv hangjainak felfedezése. Ha egy idegen nyelvű mondatot hallunk, nem tudjuk, hogy az milyen szavakból épül fel, így azt pusztán egy jelentés nélküli hangsorként, egymás után álló elemek sorozataként érzékeljük – a legegyszerűbb út a továbblépéshez talán tényleg a hangok tanulmányozása lehet. Csakhogy nem minden arany, ami fénylik, és nem mindig az az igazán egyszerű, ami elsőre annak tűnik: a jelek szerint a nyelvelsajátításnak ezt a szakaszát mégsem a hangok, hanem az ezeknél látszólag bonyolultabb szótagok irányítják.

anya_baba.JPG

Anya, tényleg a szótagokkal folytassam? (Fotó: Bartha-Tóth Alexandra)

Josiane Bertoncini és Jacques Mehler két hónapos csecsemők szopásgyakoriságának változását figyelve azt tapasztalták, hogy a babák könnyebben elkülönítik egymástól az olyan hangsorokat, amelyek tipikus szótag formájúak (például a tep-et a pet-től), mint a nem ilyeneket (mondjuk a tszp-t a pszt-től). Ezt és más hasonló vizsgálatokat látva Peter Jusczyk és Carolyn Derrah úgy gondolták, elképzelhető, hogy a kicsik azért érzékenyebbek a szótagokra, mert a beszédet valójában nem is hangok egymásutánjaként, hanem szótagok sorozataként érzékelik. Sejtésük nem volt alaptalan.

Kísérletükben szintén két hónapos csecsemőknek percekig b-vel kezdődő szótagokat (bi, be, bo, ba) mutattak be, a szopásgyakoriságuk változásaiból pedig azt találták, hogy a babák ezeket a szótagokat elkülönítették, miközben a teszt végére ismerősekké is váltak a számukra. Miután egy másik hanganyagot is lejátszottak nekik, az eredményekből arra következtettek, hogy a kicsik az előző fázis szótagjait nem hangonként, azaz nem egy b és egy magánhangzó kapcsolataiként érzékelték: a megkülönböztetés alapja a második elemek eltérése helyett maguknak a szótagoknak mint bonthatatlan egységeknek az eltérése volt. Ha ugyanis az újdonságkereső csecsemők a bi, bo, be, ba szótagokat hangonként, azaz egy b és egy magánhangzó kombinációiként érzékelték volna, akkor a következő szótagsorozat lejátszásakor intenzívebben kellett volna elkezdeniük szopni egy du hallatán, ami mindkét hangjában új, egy da-hoz vagy egy bu-hoz képest, amik a korábban megismertektől csak egy elemükben térnek el. A babák azonban nem így cselekedtek.

A hangok és szótagok versenyében, úgy tűnik, a csecsemők az utóbbiakra voksolnak – márpedig azt mondják, a gyerekeket komolyan kell venni, a szavazatokat pedig meg kell becsülni. Esetünkben a dolgot annál is inkább érdemes fontolóra venni, mert az emberi nyelv akusztikai tulajdonságait megvizsgálva könnyen kiderülhet, a babáknak tényleg igazuk van: szótagokat a beszédfolyamból kiemelni és megtanulni jóval egyszerűbb, mint hangokat.

hangsormintak_felé.jpg

Előre a szótagok útján! (Fotó: Szentpéteri-Görömbei Anita)

A mássalhangzókat nem ok nélkül hívják „mással-” hangzóknak. Míg a magánhangzók önmagukban is ejthetők és hallhatók, a mássalhangzók közül nem mindegyik. Ha például egy olyan szótag végéről, mint a di, mesterségesen elkezdjük levágni az i-hez tartozó hangrezgéseket, az így előálló akusztikai jeleket egymás után lejátszva azt fogjuk tapasztalni, hogy a művelet kezdeti fázisaiban még a szótagot halljuk, egy bizonyos ponton túl azonban már csak valamilyen nem nyelvi jelre emlékeztető zörejt. A d ugyanis egy olyan mássalhangzó, aminek a képzése során a fogmedernél zár keletkezik, ennek tartama alatt pedig nem történik hangadás. Ezért ez a hang csak akkor tud megszólalni, ha szomszédságában egy másik hang is jelen van: amikor azt gondoljuk, hogy önmagában ejtünk ki egy d-t, valójában akkor is egy dö-szerű szótagot mondunk, ahol a d után még egy nagyon rövid időtartamú magánhangzó is áll.

Persze vannak olyan mássalhangzók, amelyek akár önállóan is hangoztathatók és érzékelhetők lennének. A kutatók a hangok frekvenciaértékeit beszédelemző műszerekkel állapítják meg, méréseik pedig azt mutatják, hogy általában véve nehéz a hullámoknak azt a részletét kijelölni, ami egyértelműen azonosítaná, hogy pontosan melyik mássalhangzóról is van szó. Nemegyszer a szomszédos hangok, illetve a mássalhangzókat a környező hangokkal összekötő átmeneti sávok hordozzák az ebből a szempontból igazán lényeges információt: a babáknak tehát mindenképpen több hangra van szükségük ahhoz, hogy a mássalhangzós hangsorokat is megfelelően azonosítsák.

Ráadásul egyes mássalhangzók különböző magánhangzók előtt állva egészen más akusztikai tulajdonságokkal jellemezhetők. Csupán a beszédelemzők által megrajzolt függvényeiket nézve akár azt is gondolhatjuk a hullámképeikről, hogy nem is ugyanahhoz a hanghoz tartoznak. Az a beszédhangok felismeréséhez fontos jegy, amit a szakemberek második formánsnak (F2-nek) neveznek, például a d-nél i szomszédságában 2200 Hz-ről emelkedik 2600-ra, míg mellett ugyanez 1200 Hz-ről ereszkedik 700 Hz-re. Ilyen nagy eltérések esetében a babáknak sokkal nehezebb volna megtanulni azt, hogy a beszédben elhangzó különböző mássalhangzók mikor tekinthetők egy-, és mikor többféle hangnak, mint ugyanezeket magánhangzókkal együtt, szótagok formájában elsajátítani.

DSC_1137_1.JPG

Újabb szótagokra várva (Fotó: Bartha-Tóth Alexandra)

Jól tudjuk, párban szép az élet – a mássalhangzók azonosításához is jól jön legalább egy magánhangzó vagy egy olyan mássalhangzó, ami magánhangzós tulajdonságokat mutat (például zengő, folytonosan hangoztatható). Ez utóbbiak, amelyek azáltal, hogy messzebbre hallatszanak és akusztikai jegyeik is állandóbbak, a szótagok magjaiként biztos fogódzót nyújtanak a beszéd hangkapcsolatainak azonosításához. Ennek köszönhetően azokon a mondatnyi nagyságú dallam- és hangsúlymintázatokon, amiket a csecsemők már a magzati korukban megtanultak, olyan akusztikai csomópontokként szolgálnak, amelyek lehetővé teszik a babák számára, hogy anyanyelvük hanglejtés- és nyomatékíveinek hangsorrészleteit is megismerjék. Egy ezerféle színű, kisebb-nagyobb gyöngyökből álló nyakláncot távolról csak egy színes vonalnak látunk, ami egy meghatározott ívet vesz fel, közelebbről nézve viszont először a nagyobb gyöngyöket mint csomópontokat látjuk meg rajta a maguk tarkaságában, majd mellettük a kisebbeket is, ugyancsak a maguk sokféleségében.

A szótagok olyanok, mintha varázspálcák lennének a dallam- és hangsúlymintázatok belső szerkezetét felfedezni vágyó gyerekek kezében. A csecsemők a szótagokra alapozva nagyon rövid idő alatt hatalmas nyelvi fejlődésen mennek keresztül. Hat-nyolc hónaposan anélkül, hogy értenék a körülöttük elhangzó beszédet, már viszonylag hosszú szótagsorozatokról el tudják dönteni, hogy azok a környezetükben élő emberek nyelvében lehetségesek-e, vagy pedig olyan hangsorok, amelyek erre egyáltalán nem jellemzőek. Valahogy úgy vannak ekkor az anyanyelvükkel, mint a néhány éves babáktól a felnőttekig minden magyar anyanyelvű, amikor a népszerű halandzsaverset hallja: a mondóka szavai értelmetlenek ugyan, de már ismerősen, magyarul azok. Antanténusz, szórakaténusz, szóraka tiketuka, alabala bimbambusz....

Szerző: Fehér Kriszti  2013.10.31. 12:30 24 komment

Címkék: újszülött csecsemő hang frekvencia szótag magánhangzó hanghullám akusztika mássalhangzó szótagmag szopásgyakoriság

Ajánló

„Dajkanyelv” – tudománynépszerűsítő rádióbeszélgetés. (Elhangzott a Friss Rádió „Egyetem tér” című műsorában. Debrecen. 2013. 10. 01.)

Ezúttal egy rádióbeszélgetést ajánlok a felnőttek csecsemőkhöz és babákhoz intézett beszédéről. (A műsorban elhangzottak összefoglalója sajtóinterjú formájában is olvasható.)

DSC_1919.JPG

Amikor a felnőttek gügyögnek (Fotó: Bartha-Tóth Alexandra)

A beszélgetésért köszönet a Friss Rádió munkatársának, Szabó Lacinak.

Szerző: Fehér Kriszti  2013.10.07. 17:34 23 komment

Címkék: evolúció csecsemő gender gügyögés nyelvelsajátítás dajkanyelv

Amikor a szülőszobában egy baba felsír, meghatódva azt érezzük: egy új élet vette kezdetét. Akkor is óriási jelentőségű pillanat ez, ha ma már a kísérletekből tudjuk, a nyelv szempontjából a születés egyébként nem is egészen a legelső lépések megtételét jelenti, sokkal inkább a magzati korban megkezdett nyelvelsajátítási útnak a kiszélesedését.

A várva várt jövevények a jelek szerint anyanyelvük hanglejtés- és nyomatékmintáit már a mama hasában, a 30–36. hét közötti időszakban megtanulják. Miközben a magzatvíz az emberi nyelv dallam- és hangsúlyjellemzőit átengedi, más jegyeket megszűr. Azt tehát nem teszi lehetővé, hogy a kis pocaklakók anyanyelvük valamennyi akusztikai tulajdonságát a méhen belülről is – persze hallószerveik fejlettségéhez mérten – a lehető legtisztábban hallhassák. Az, hogy pontosan milyen hangsorok vannak a környezetük nyelvében, majd csak innen kikerülve válik számukra igazán megtapasztalhatóvá. A születéskor valami ahhoz hasonló változással szembesül a baba, mint amit mi, felnőttek élnénk át akkor, ha egy ismeretlen nyelvet egy tompán szóló hangszóróból hallgatnánk, hetekkel később pedig azt vennénk észre, hogy hangszórónk hirtelen megjavul, és a hangokat jóval élesebben játssza le. Hogy lehet kiigazodni ebben az egy csapásra keletkezett akusztikai rengetegben?

Azt mondják, az ember abból építkezik, amije van – az újszülöttek is ezt teszik. Meglévő tudásukra alapoznak, hogy tovább fejtsék anyanyelvük számukra még nagyrészt ismeretlen akusztikai kódját. A felfedező útnak a magzati korban tanult dallamívek és hangsúlyozási minták a vezérfonalai: ezek segítenek a babáknak abban, hogy csecsemőként a nyelvelsajátítás következő állomásához érjenek, vagyis a beszédfolyamból hangsordarabokat emeljenek ki és memorizáljanak.

newborn's_legs.jpg

Túl az első nyelvi lépéseken (Fotó: Tóth Tímea)

Denise R. Mandel, Peter W. Jusczyk és Deborah G. Kemler Nelson, a buffalói és a swarthmore-i pszichológia tanszékek munkatársai két hónapos angol csecsemőkkel perceken át különböző hangsorokat hallgattattak, és nyelvi képességeikre a szopásgyakoriság változásából következtettek. Egyrészt a kicsik jobban emlékeztek a mondatban, jellegzetes hanglejtéssel elhangzott hangsorokra, mint azokra, amelyeket külön-külön egységekként és lapos dallamívvel játszottak le nekik. Másrészt a babák jobban megtanulták a hangsúlyos és az ezeket követő szótagokat, mint a nyomaték nélkülieket.

Öt szót (the ’a’, rat ’patkány’, chased ’kergette’, white ’fehér’, mice ’egereket’) a csecsemők egyik felének mondatba szerkesztve és az anyanyelvükre jellemző hanglejtéssel mutattak be, a másik felének pedig lapos dallammal, egymástól elválasztva, egyszerű szólistaként. Ezt követően a babákat további három-három csapatba osztották, és újrahallgattatták velük a mondatot, illetve a szólistát. Két csoportban nem módosítottak semmit a hanganyagokon, viszont a második kettőben egy-egy szót kicseréltek (vagy cat ’macska’ lett a rat helyett, vagy raced ’legyőzte’ a chased helyett), a harmadik kettőben pedig két szón változtattak (a rat-et a cat-tel és a chased-et a raced-del variálták).

Azok a csecsemők, akiknek megint ugyanazt játszották le, lustábbak lettek a cumizásban: nem volt újdonság, amire felfigyelhettek volna. De csökkent a tempójuk azoknak is, akik azt a listát hallgatták, amiben csak egy elemet változtattak meg. Bár volt a hanganyagukban eltérés az előzőhöz képest, ezt nem vették észre, mert a korábbi lista szótagsoraira nem igazán emlékeztek. A többiek viszont intenzívebben kezdtek el szopni, mivel jobban memorizálták az előző hangsorokat, így az újdonságok is jobban feltűntek nekik. Közülük legkevésbé azok a babák gyorsítottak, akik a két kicserélt szót tartalmazó listát hallgatták, leginkább pedig azok, akiknek a két új szavas mondatot játszották le.

40.jpg

A dallamra és a hangsúlyra mindig figyelünk! (Fotó: Fehér Krisztina)

Hasonló eredménnyel zárult a kísérlet akkor is, amikor a kutatók elsősorban a hangsúlyjegyek szerepét vizsgálták. A teszt előtt felnőttekkel olyan mondatpárokat olvastattak és rögzítettek, ahol a cats like ’a macskák szeretik’ és a park benches ’a parkok lócái(t)’ szópárok egy, illetve két mondatba estek, ezáltal pedig eltérőek lettek a nyomatékviszonyaik is: Lisa doesn't know anything about animals. Cats like park benches. (’Lisa nem tud semmit az állatokról. A macskák szeretik a parkok lócáit.’) és Brigid really knows what cats like. Park benches are their favourite things to climb on. (’Brigid igazán tudja, mit szeretnek a macskák. A parkok lócáira szeretnek a legjobban felmászni.’). Ezután a mondatpárokból kivágták az egyező részeket, így a szövegkörnyezetek ugyan eltűntek, de a hangsúlyjegyek továbbra is eltérőek maradtak, hiszen a törlés eredményeként az egyik esetben egyetlen teljes mondat állt elő (Cats like park benches.), a másikban pedig két mondatdarab (...cats like. és Park benches...).

Ezeket kezdték el lejátszani a babák egy-egy csoportjának. Néhány perc elteltével mind a kétféle felvételt leállították, majd ismét elindították úgy, hogy közben a csecsemőket kilenc csapatba sorolták. Kettőben eredeti formájukban hagyták meg a hanganyagokat, tehát ugyanazt a négy szót játszották le a különböző nyomaték- és dallammintákkal egész, illetve töredékmondatokként. A többi esetben viszont mind a teljes, mind a csonka mondatokon változtattak valamennyit. Két-két csoportban egy-egy szót helyettesítettek (vagy a park-ból lett dark ’sötét’, vagy a like-ból strike ’ráakad’), további háromban pedig már két-két szót módosítottak úgy, hogy a tört mondatokat tartalmazó verziókban hol csak az egyik mondatrészlet két szavát variálták (a park benches-t dark wrenches-resötét csavarkulcsok’ cserélték), hol mindkét mondatdarabnak egy-egy szavát (a like-ot strike-ká és a park-ot dark-ká alakították).

A felvételeket a kezdeti formájukban hallgató babák közül azok, akiknek az egész mondatot mutatták be, ugyanolyan tempóban szopták a cumit, azok pedig, akiknek a mondatdarabokat játszották le, még lassítottak is: egyik csoport sem emlékezett a korábbi felvétel szótagsoraira, így új dolgot, ami felkeltette volna az érdeklődésüket, nem találtak. A többiek viszont gyorsabbak lettek, mert megjegyezték az előző hanganyagot, és feltűnt nekik az eltérés. Legütemesebben azok a csecsemők cumiztak, akiknél a teljes mondatos verzióban két olyan elemet cseréltek ki, amelyek a hangsúlyozás szempontjából egybetartoztak, és az első tagjuk nyomatékos volt. Legkisebb mértékben pedig azok a csecsemők növelték a tempójukat, akiknek a nyomatékok szempontjából különálló egységekben módosítottak egy hangsúlytalan szót.  

1082558_10201622358630230_1785630149_o.jpg

Két szótaglecke közt (Fotó: Mózes Áron)

Úgy tűnik, a hanglejtés- és nyomatékmintákból kiindulva a babák egészen rövid idő alatt olyan látványos sikereket érnek el anyanyelvük elsajátításában, amit a legjobb nyelviskola is megirigyelne. A csecsemők néhány hónap alatt a szótagok igazi kódfejtő mestereivé válnak: mindent tudnak róluk, amit csak tudni kell.

Féléves és egyéves koruk között megtanulják, hogy az anyanyelvükben milyen akusztikai eltérések azok, amik lényegesek két szótag között, és melyek azok, amiket a nyelvi elemek azonosításakor figyelmen kívül kell hagyniuk. Dacára annak, hogy az emberi beszédhangok egytől egyig különbözőek, például a magyar babák tudják azt, hogy az a -pa- szótag, amit mondjuk akkor hallanak, amikor a mama a papáról beszél, ugyanaz a -pa-, mint ami a papától származik, ha magát emlegeti, viszont kétségkívül más, mint bármelyik -ba- szótag, hangozzon el az akár a mama, akár a papa, akár más szájából. A csecsemők ugyancsak ebben az életkorban tanulják meg azt is, hogy az anyanyelvükben milyen szótagok fordulhatnak elő (a magyarban mondjuk -ku- igen, de -gypa- biztosan nem), és ekkor jönnek rá arra is, hogy a környezetük nyelvében mely szótagok kapcsolódhatnak egymáshoz, és melyek nem (a magyaroknál a -lab- a -da-val igen, ám a -fe-vel nem, és még sorolhatnánk).

Az jól látszik, hogy a babák a kezdetektől megtapasztalt dallam- és hangsúlymintázatok segítségével haladnak előre a nyelv útján, és lépnek a szótagok világába. Ám továbbra is nagy kérdés, hogy mindezt milyen módszerrel csinálják úgy, hogy anyanyelvük szótagszerkezetének megismerése nekik olyan könnyedséggel megy, ami még a felnőtt nyelvtanulókat is megszégyeníti. A csecsemők teljesítménye ebből a szempontból több mint zavarba ejtő. Miért éppen a szótagok? Mi köze a szótagoknak a hanglejtéshez és a nyomatékhoz? Hogyan jön rá egy csecsemő arra, hogy milyen szótagok és szótagkapcsolatok lehetségesek az anyanyelvében, és milyenek nem? Azok a bűvös szótagok... Számtalan kérdést vetnek fel, amit meg kell válaszolnunk ahhoz, hogy a lényeget megérthessük.

Szerző: Fehér Kriszti  2013.09.30. 01:02 26 komment

Címkék: újszülött csecsemő magzat szótag dallam hangsúly nyelvelsajátítás

süti beállítások módosítása