Amikor a szülőszobában egy baba felsír, meghatódva azt érezzük: egy új élet vette kezdetét. Akkor is óriási jelentőségű pillanat ez, ha ma már a kísérletekből tudjuk, a nyelv szempontjából a születés egyébként nem is egészen a legelső lépések megtételét jelenti, sokkal inkább a magzati korban megkezdett nyelvelsajátítási útnak a kiszélesedését.
A várva várt jövevények a jelek szerint anyanyelvük hanglejtés- és nyomatékmintáit már a mama hasában, a 30–36. hét közötti időszakban megtanulják. Miközben a magzatvíz az emberi nyelv dallam- és hangsúlyjellemzőit átengedi, más jegyeket megszűr. Azt tehát nem teszi lehetővé, hogy a kis pocaklakók anyanyelvük valamennyi akusztikai tulajdonságát a méhen belülről is – persze hallószerveik fejlettségéhez mérten – a lehető legtisztábban hallhassák. Az, hogy pontosan milyen hangsorok vannak a környezetük nyelvében, majd csak innen kikerülve válik számukra igazán megtapasztalhatóvá. A születéskor valami ahhoz hasonló változással szembesül a baba, mint amit mi, felnőttek élnénk át akkor, ha egy ismeretlen nyelvet egy tompán szóló hangszóróból hallgatnánk, hetekkel később pedig azt vennénk észre, hogy hangszórónk hirtelen megjavul, és a hangokat jóval élesebben játssza le. Hogy lehet kiigazodni ebben az egy csapásra keletkezett akusztikai rengetegben?
Azt mondják, az ember abból építkezik, amije van – az újszülöttek is ezt teszik. Meglévő tudásukra alapoznak, hogy tovább fejtsék anyanyelvük számukra még nagyrészt ismeretlen akusztikai kódját. A felfedező útnak a magzati korban tanult dallamívek és hangsúlyozási minták a vezérfonalai: ezek segítenek a babáknak abban, hogy csecsemőként a nyelvelsajátítás következő állomásához érjenek, vagyis a beszédfolyamból hangsordarabokat emeljenek ki és memorizáljanak.
Túl az első nyelvi lépéseken (Fotó: Tóth Tímea)
Denise R. Mandel, Peter W. Jusczyk és Deborah G. Kemler Nelson, a buffalói és a swarthmore-i pszichológia tanszékek munkatársai két hónapos angol csecsemőkkel perceken át különböző hangsorokat hallgattattak, és nyelvi képességeikre a szopásgyakoriság változásából következtettek. Egyrészt a kicsik jobban emlékeztek a mondatban, jellegzetes hanglejtéssel elhangzott hangsorokra, mint azokra, amelyeket külön-külön egységekként és lapos dallamívvel játszottak le nekik. Másrészt a babák jobban megtanulták a hangsúlyos és az ezeket követő szótagokat, mint a nyomaték nélkülieket.
Öt szót (the ’a’, rat ’patkány’, chased ’kergette’, white ’fehér’, mice ’egereket’) a csecsemők egyik felének mondatba szerkesztve és az anyanyelvükre jellemző hanglejtéssel mutattak be, a másik felének pedig lapos dallammal, egymástól elválasztva, egyszerű szólistaként. Ezt követően a babákat további három-három csapatba osztották, és újrahallgattatták velük a mondatot, illetve a szólistát. Két csoportban nem módosítottak semmit a hanganyagokon, viszont a második kettőben egy-egy szót kicseréltek (vagy cat ’macska’ lett a rat helyett, vagy raced ’legyőzte’ a chased helyett), a harmadik kettőben pedig két szón változtattak (a rat-et a cat-tel és a chased-et a raced-del variálták).
Azok a csecsemők, akiknek megint ugyanazt játszották le, lustábbak lettek a cumizásban: nem volt újdonság, amire felfigyelhettek volna. De csökkent a tempójuk azoknak is, akik azt a listát hallgatták, amiben csak egy elemet változtattak meg. Bár volt a hanganyagukban eltérés az előzőhöz képest, ezt nem vették észre, mert a korábbi lista szótagsoraira nem igazán emlékeztek. A többiek viszont intenzívebben kezdtek el szopni, mivel jobban memorizálták az előző hangsorokat, így az újdonságok is jobban feltűntek nekik. Közülük legkevésbé azok a babák gyorsítottak, akik a két kicserélt szót tartalmazó listát hallgatták, leginkább pedig azok, akiknek a két új szavas mondatot játszották le.
A dallamra és a hangsúlyra mindig figyelünk! (Fotó: Fehér Krisztina)
Hasonló eredménnyel zárult a kísérlet akkor is, amikor a kutatók elsősorban a hangsúlyjegyek szerepét vizsgálták. A teszt előtt felnőttekkel olyan mondatpárokat olvastattak és rögzítettek, ahol a cats like ’a macskák szeretik’ és a park benches ’a parkok lócái(t)’ szópárok egy, illetve két mondatba estek, ezáltal pedig eltérőek lettek a nyomatékviszonyaik is: Lisa doesn't know anything about animals. Cats like park benches. (’Lisa nem tud semmit az állatokról. A macskák szeretik a parkok lócáit.’) és Brigid really knows what cats like. Park benches are their favourite things to climb on. (’Brigid igazán tudja, mit szeretnek a macskák. A parkok lócáira szeretnek a legjobban felmászni.’). Ezután a mondatpárokból kivágták az egyező részeket, így a szövegkörnyezetek ugyan eltűntek, de a hangsúlyjegyek továbbra is eltérőek maradtak, hiszen a törlés eredményeként az egyik esetben egyetlen teljes mondat állt elő (Cats like park benches.), a másikban pedig két mondatdarab (...cats like. és Park benches...).
Ezeket kezdték el lejátszani a babák egy-egy csoportjának. Néhány perc elteltével mind a kétféle felvételt leállították, majd ismét elindították úgy, hogy közben a csecsemőket kilenc csapatba sorolták. Kettőben eredeti formájukban hagyták meg a hanganyagokat, tehát ugyanazt a négy szót játszották le a különböző nyomaték- és dallammintákkal egész, illetve töredékmondatokként. A többi esetben viszont mind a teljes, mind a csonka mondatokon változtattak valamennyit. Két-két csoportban egy-egy szót helyettesítettek (vagy a park-ból lett dark ’sötét’, vagy a like-ból strike ’ráakad’), további háromban pedig már két-két szót módosítottak úgy, hogy a tört mondatokat tartalmazó verziókban hol csak az egyik mondatrészlet két szavát variálták (a park benches-t dark wrenches-re ’sötét csavarkulcsok’ cserélték), hol mindkét mondatdarabnak egy-egy szavát (a like-ot strike-ká és a park-ot dark-ká alakították).
A felvételeket a kezdeti formájukban hallgató babák közül azok, akiknek az egész mondatot mutatták be, ugyanolyan tempóban szopták a cumit, azok pedig, akiknek a mondatdarabokat játszották le, még lassítottak is: egyik csoport sem emlékezett a korábbi felvétel szótagsoraira, így új dolgot, ami felkeltette volna az érdeklődésüket, nem találtak. A többiek viszont gyorsabbak lettek, mert megjegyezték az előző hanganyagot, és feltűnt nekik az eltérés. Legütemesebben azok a csecsemők cumiztak, akiknél a teljes mondatos verzióban két olyan elemet cseréltek ki, amelyek a hangsúlyozás szempontjából egybetartoztak, és az első tagjuk nyomatékos volt. Legkisebb mértékben pedig azok a csecsemők növelték a tempójukat, akiknek a nyomatékok szempontjából különálló egységekben módosítottak egy hangsúlytalan szót.
Két szótaglecke közt (Fotó: Mózes Áron)
Úgy tűnik, a hanglejtés- és nyomatékmintákból kiindulva a babák egészen rövid idő alatt olyan látványos sikereket érnek el anyanyelvük elsajátításában, amit a legjobb nyelviskola is megirigyelne. A csecsemők néhány hónap alatt a szótagok igazi kódfejtő mestereivé válnak: mindent tudnak róluk, amit csak tudni kell.
Féléves és egyéves koruk között megtanulják, hogy az anyanyelvükben milyen akusztikai eltérések azok, amik lényegesek két szótag között, és melyek azok, amiket a nyelvi elemek azonosításakor figyelmen kívül kell hagyniuk. Dacára annak, hogy az emberi beszédhangok egytől egyig különbözőek, például a magyar babák tudják azt, hogy az a -pa- szótag, amit mondjuk akkor hallanak, amikor a mama a papáról beszél, ugyanaz a -pa-, mint ami a papától származik, ha magát emlegeti, viszont kétségkívül más, mint bármelyik -ba- szótag, hangozzon el az akár a mama, akár a papa, akár más szájából. A csecsemők ugyancsak ebben az életkorban tanulják meg azt is, hogy az anyanyelvükben milyen szótagok fordulhatnak elő (a magyarban mondjuk -ku- igen, de -gypa- biztosan nem), és ekkor jönnek rá arra is, hogy a környezetük nyelvében mely szótagok kapcsolódhatnak egymáshoz, és melyek nem (a magyaroknál a -lab- a -da-val igen, ám a -fe-vel nem, és még sorolhatnánk).
Az jól látszik, hogy a babák a kezdetektől megtapasztalt dallam- és hangsúlymintázatok segítségével haladnak előre a nyelv útján, és lépnek a szótagok világába. Ám továbbra is nagy kérdés, hogy mindezt milyen módszerrel csinálják úgy, hogy anyanyelvük szótagszerkezetének megismerése nekik olyan könnyedséggel megy, ami még a felnőtt nyelvtanulókat is megszégyeníti. A csecsemők teljesítménye ebből a szempontból több mint zavarba ejtő. Miért éppen a szótagok? Mi köze a szótagoknak a hanglejtéshez és a nyomatékhoz? Hogyan jön rá egy csecsemő arra, hogy milyen szótagok és szótagkapcsolatok lehetségesek az anyanyelvében, és milyenek nem? Azok a bűvös szótagok... Számtalan kérdést vetnek fel, amit meg kell válaszolnunk ahhoz, hogy a lényeget megérthessük.
