Ajánló „Nyelvtörténet: a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika keresztmetszetében” – tudományos előadás. (A PPKE Elméleti Nyelvészet Tanszékének és Magyar Nyelvészet Tanszékének „Nyelvelmélet és diakrónia” konferenciája. Budapest. 2013. 11. 19.) Most egy olyan előadást ajánlok, ami a közösségi nyelv történetével foglalkozik, de többek között éppen azt hangsúlyozza, hogy – mivel a nyelv társas és egyéni szerveződési szintjeinek illeszkedniük kell egymáshoz – a (rég)múlt közvetlenül nem vizsgálható nyelvi változásainak modellezésében is a gyerekek nyelvelsajátításának tanulmányozása hozhat előrelépést. Ezt valós időben, tapasztalati úton van módunk megfigyelni, aminek segítségével pedig kirajzolódhat a nyelvi folyamatok általános függvénye. Az így kapott S-görbét a megelőző időszakok olyan nyelvi jelenségeinek elemzésében hasznosíthatjuk, amelyek a vizsgálatához egyébként vagy egyáltalán nincs korabeli adatunk, vagy csak kevés és szórványosan fent maradt nyelvemlék áll a rendelkezésünkre.
A modern nyelvtörténeti kutatások konceptuális alapjait kétségkívül a 19. század végén formálódó újgrammatizmus teremtette meg. Az iskola elismerésre méltó örökséget hagyott a nyelvészetben: nem véletlen, hogy az újgrammatikus szemlélet az, ami az ilyen témájú munkák elméletét és módszertanát még manapság is a leginkább meghatározza. A változások leírásakor rendre megjelenő két elv, a „hangfejlődési tendencia” és az „analógia” ennek az irányzatnak a mintegy másfél százados továbbélését mutatja. Előadásomban mindenekelőtt arra igyekszem felhívni a figyelmet, hogy a hangfejlődési tendenciák és az analógiás folyamatok kettősére építő szokásos nyelvtörténeti magyarázatok nem tényleges oksági érvelések. Az újgrammatikusok a hangfejlődési tendenciákat olyan általános érvényű fiziológiai mechanizmusoknak tekintették, amelyek a képzés lassú eltolódásával járnak, de arra, hogy ezeket valójában mi idézi elő, nem tudtak választ adni. Függetlenül attól, hogy újabban már nem fokozatos eltolódásokat, hanem inkább ugrásszerű változásokat feltételeznek, a napjainkban is használt nyelvtörténeti folyamatmegnevezések (monoftongizáció, nyúlás, tővéghangzók eltűnése stb.) továbbra sem az okokat, csupán a kiindulás és az eredmény viszonyát, vagyis a korábbi és a későbbi adatsorok közti eltéréseket jelölik. Az analógia elve, de leginkább a viszonya a hangfejlődési tendenciákhoz, még problematikusabbnak látszik. Tulajdonképpen mindmáig rejtve maradt, hogy vajon miért lehetségesek és hogyan terjedhetnek el ezek az individuális pszichikai asszociációk, ha a hangfejlődési tendenciák egyébként fiziológiai jellegűek és általános érvényűek. Ez a nyelvi változások hátterét érintő probléma a közösség és az egyének nyelvének szétválasztásából adódik: mintha a hangfejlődési tendenciák csak az előbbihez, az analógiás hatások meg csak az utóbbihoz tartoznának. A nyelv társas és kognitív szerveződésének leírása közti konfliktust – ha nem is túl tudatosan, de – maguk az újgrammatikusok is érzékelték, bár megoldani nem tudták. Már a 19. század végén két olyan módszertani célkitűzést fogalmaztak meg, ami a közösség és az egyének nyelveinek összekapcsolására irányult, ám ezeket a korabeli technikai feltételek mellett nem lehetett igazán eredményesen véghez vinni. Egyrészt posztulátumként rögzítették, hogy a nyelv folyton változik, amiben a beszélőknek meghatározó szerepük van, így a nyelvi folyamatok bármiféle vizsgálata során a történeti közelítés az egyetlen lehetséges, a közösségi és az egyéni nyelv változásainak pedig összhangban kell lenniük egymással. Másrészt azt is leszögezték, hogy a nyelvi változások mechanizmusa általános, a különböző korokban csak a konkrétumok térnek el, ezért a tudós a múlt közvetlenül nem megtapasztalható történetét leginkább úgy ragadhatja meg, ha egyúttal a jelenben jól megfigyelhető közösségi és egyéni nyelvi folyamatokat is vizsgálja. Ezt az újgrammatikusok által kijelölt, előremutató kutatási programot, vagyis az élőnyelvi változások és a kognitív nyelvi folyamatok tanulmányozását később az önálló diszciplínákként fellépő szociolingvisztika és pszicholingvisztika kezdte el megvalósítani. A két tudományterület profilja azonban nemcsak a nyelvtörténeti kutatásoktól vált el, de jórészt egymástól is: az előbbi csak a közösségi nyelvi változásokra, utóbbi pedig csak az egyéni nyelvi folyamatokra koncentrált. Márpedig a nyelvi változások mozgatórugóinak feltárásához ezek együttes, de legalábbis egymásra vonatkoztatott vizsgálatára lenne szükség. Az eredeti újgrammatikus célkitűzésnek megfelelően előadásomban ezt a három szálat próbálom meg összekapcsolni, ezáltal pedig a nyelvtörténetet a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika keresztmetszetébe helyezni. Ennek során a nyelvi változásoknak egy olyan, a szokásostól merőben eltérő általános modelljét kívánom bemutatni, ami a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika empirikus eredményeivel nemcsak hogy összeegyeztethető, de egyenesen azokból indul ki. |
Címkék: szabály minta analógia nyelvtörténet szociolingvisztika pszicholingvisztika S-görbe újgrammatizmus hálózatmodell nyelvi változások hangtörvény hangfejlődési tendencia
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ponges 2013.11.27. 16:13:00
ponges 2013.11.27. 16:13:03
szilvási 2013.11.29. 22:07:21
szilvási 2013.11.29. 22:44:45
Mária Ivancsó 2013.11.29. 23:31:10
Mária Ivancsó 2013.11.29. 23:31:12
Mária Ivancsó 2013.11.29. 23:31:26
Kiss Klaudia Enikő 2013.11.30. 09:24:28
Cservenyák Dia 2013.11.30. 09:24:30
Cservenyák Dia 2013.11.30. 09:24:31
valamint ezt: epa.oszk.hu/02200/02287/00012/pdf/Hungarologiai_Evkonyv_12_179-191.pdf
Az első a szóasszociációs kísérletek elemzéseinek lehetőségeiről, a másodikban pedig ilyen vizsgálatok eredményeiről olvashatunk.
szilvási 2013.11.30. 09:24:33
Cservenyák Dia 2013.11.30. 09:24:37
Rita Gellért 2013.11.30. 15:35:17
Rita Gellért 2013.11.30. 15:35:21
Szandi1990 2013.11.30. 15:35:25
Rita Gellért 2013.11.30. 15:35:28
Szandi1990 2013.11.30. 15:35:32
audrey1201 2013.12.01. 10:59:52
Kiss Klaudia Enikő 2013.12.01. 10:59:59
audrey1201 2013.12.02. 09:27:28
Levelekiné Magyar Orsolya 2014.01.14. 18:04:05
Bátori István 2014.01.15. 23:53:54
Egy másik, az újgrammatikus módszertannal szemben máshol elhangzott, a fentiekkel összefüggő kritika az, hogy a szinkrónia és diakrónia különválasztása által a nyelvi változásokat statikus rendszerben írja le az újgrammatikus iskola (tkp. szinkron állapotok egymásutániságaként, tehát "állapot > állapot > állapot" módon), így az nem képes a nyelvi változásokat valódi, dinamikus mivoltukban bemutatni.
Ezzel kapcsolatban én azt kérdezném, nem elképzelhető, hogy az efféle jelölések inkább a nyelvi változások írásbeli ábrázolására szolgálnak, s mint ilyen, kényszerűségből is leegyszerűsítettebbek a változások valódi mivoltánál? Hiszen nehéz elképzelni, hogy egy olyan nyelvész, aki éppen a nyelv történetével foglalkozik, komolyan gondolná, hogy a nyelvi változások ilyen egyszerűen, vagy lineárisan működnének, esetleg azt, hogy a változások ugrásszerűen következnének be.