Ahogy két tojás sem lehet tökéletesen egyforma, nincs két ugyanolyan hangsor sem. A gép-től nemcsak a kép különbözik, de minden más gép is – attól függően, hogy ki, milyen beszédhelyzetben és milyen hangsorok szomszédságában mondja. Ráadásul az, hogy melyik eltérés lényeges és melyik elhanyagolható, nem feltétlenül csak a különbség fizikai mértékén múlik.

Például a kap ajakkerekítéses a-ját palóc nyelvterületen szokták ajakrésesen is ejteni (úgy, mintha egy á-t mondanánk röviden és kicsit zártabban). Ezek között nagyjából akkora eltérés van, mint mondjuk a tűz és a tíz között. De míg az előbbit kevésbé tartjuk jelentősnek, az utóbbit korántsem érezzük mellékesnek. Ennek eléggé egyértelmű jele az is, hogy másra gondolunk, ha azt halljuk, tűz, mint amikor azt, hogy tíz, de mindig ugyanazt értjük a kap alatt, akár ajakkerekítéses magánhangzóval, akár ajakréses megfelelőjével mondták nekünk. Bár a pa és a ba szótagok közti különbség szerintünk jelentős (nem mindegy, hogy papa vagy baba, és az sem, hogy pápa vagy bába), ezt az eltérést egy arab beszélő lényegtelennek tartaná. Anyanyelvében ugyanis soha nem fordul elő olyan helyzet, amikor ennek az elkülönítésnek bármi hasznát vehetné, ehelyett viszont sok más, az arab szótagok közti akusztikai eltérésre odafigyel, amit pedig mi nem tennénk meg.

Úgy látszik, mintha mindez megoldhatatlan helyzetet teremtene a nyelvelsajátításra nézve. A babáknak ahhoz, hogy tudják, milyen hangsorkülönbségek fontosak, ismerniük kell a szópárokat, amelyekben ezek előfordulnak. Szavakat viszont csak azután sajátíthatnak el, miután rájöttek arra, milyen akusztikai eltérésekre kell érzékenynek lenniük. Ördögi kör ez. Vagy mégsem?

telefonos.jpg

Telefonos segítség (Fotó: Szentpéteri-Görömbei Anita)

A magyarban érdemes különbséget tenni például a mész és a méz, valamint a tépj és a térj párok között, hiszen azok más-mást jelentenek. Ha figyelmen kívül hagyjuk az egyedi hangszín, a tempó, a hangerő és a hangkörnyezet adta különbségeket, a sz és a z minden képzési jegyükben megegyeznek, kivéve azt az egyet, hogy az előbbiben az sz zöngétlen, míg az utóbbiban a z zöngés. Bár úgy tűnhet, ilyen körülmények mellett a tépj és a térj szavakban csupán a p és az r mássalhangzók eltérőek, van még valami, ami különbözik bennük: a tépj utolsó hangja zöngétlen, a térj-é pedig zöngés.

Zavarba ejtő ugyanakkor a tény, hogy a sz és z közti zöngésségi eltérést érzékeljük, a tépj és térj utolsó hangjait viszont egyformának gondoljuk. Ha pedig még azt is hozzávesszük, hogy a beszéd természetes velejáróitól nem tekinthetünk el, a helyzet ennél is tarkábbá válik, hiszen ténylegesen egészen sokféle sz-et és z-t, illetve j-t tartalmazó szótag hangzik el. Azonosításukkor fizikai tulajdonságaik sem mindig segítenek, mivel ugyanaz az akusztikai jegy más-más szótagtípushoz is tartozhat, és fordítva – ezek sokkal inkább egy folytonos skálát alkotnak. Így még az is előfordul, hogy a csupán zöngésségük tekintetében eltérő hangok közti különbségek egyszerűen eltűnnek: ha a mész és méz szavakat a -től vagy -ből toldalékokkal látjuk el, mindkettőt mésztől-nek, illetve mézből-nek mondjuk.

mez_mesz.jpg

Micimackó tényleg evett a mészből? (Fotó: Losonczi László)

Ebben a kavalkádban egyetlen dolog marad, ami árulkodhat a szótanulás előtt álló gyerekeknek arról, hogy például a magyarban az sz-es hangsorokat ajánlatos elkülöníteni a z-s megfelelőiktől, ám a zöngés és zöngétlen j-sek esetében ezt nem kell megtenni. Sz-ek nem lehetnek zöngés mássalhangzók előtt, z-k pedig zöngétlenek előtt, ezt leszámítva azonban minden más helyen megjelenhetnek, méghozzá a j zöngétlen megfelelőjénél jóval gyakrabban. Az utóbbi viszont kizárólag szó végén, a p, f, k hangok után található meg, de ott mindig (így a tépj mellett például a döfj vagy a rakj szavakban) – ezekből az esetekből azonban nincsen túl sok. Mindez azzal jár, hogy olyan szópárok előfordulhatnak, amelyeket csak az sz-ek és z-k különböztetnek meg (vagyis eltérésükön szavak jelentése múlik), de ugyanez a j-k kapcsán már nem lehetséges. P, f, k után, szó végi helyzetben csupán a zöngétlen változat tűnhet fel, valamennyi egyéb hangkörnyezetben pedig zöngés j-t lehet hallani.

A babáknak ahhoz, hogy szavakat tanulhassanak, anyanyelvük hangkapcsolatainak gyakoriságát és eloszlását kell tanulmányozniuk. Minderről azonban csak akkor gyűjthetnek információkat, ha példákkal is találkoznak. Egyedül tehát nem megy – a hangsorminták elsajátításához mindenképpen szükséges legalább egy beszélgetőtárs. A csecsemők a környezetükben élő emberek társalgását figyelik, miközben folyton statisztikákat készítenek a hangsorok egyes elemeinek előfordulásáról, hogy megtudják, melyek ennek a nyelvnek a jellegzetes szótagfajtái. 

baba_dajka_2.jpg

Egy baba és egy dajka (Fotó: Szentpéteri-Görömbei Anita)

A babák minden körülöttük elhangzó beszélgetésből okulnak, mégsem árt, ha ezek mellé olyan tanulómintákat is kapnak, amelyek az anyanyelvük szótagtípusainak felfedezéséhez a lehető legegyszerűbb és legegyértelműbb példákat szolgáltatják. Jól tudjuk, hogy bármiféle hanganyag feldolgozása hatékonyabb, ha akad hozzá segítség: mielőtt egy amerikai filmet kezdenénk el eredeti nyelven megnézni, sok kifejezetten nyelvtanulási célból készített szöveget hallgatunk meg.

Meglepő vagy sem, a beszédkód megfejtésében a dajkanyelv éppen ilyen szempontból tölt be fontos szerepet. Bár a „gügyögést”, amit a felnőttek és nagyobb gyerekek a csecsemőkkel társalogva szoktak használni, sokan rossznak vagy legalábbis haszontalannak gondolják, az elemzések szerint a kisgyerekek nyelvi fejlődéséhez egyenesen ideális. Az egyszerű mondatszerkezeten túl a lecsökkent beszédtempó, a magánhangzók alapos és időben elnyújtott képzése, a melodikusan hajladozó, eltúlzott dallammenetek, a kiélezett hangsúlyok, a markáns ritmika, valamint a normál felnőttbeszédnél legalább egy oktávval magasabb hangfekvés – ezek mind-mind olyan motívumok, amelyek az anyanyelv hatékony elsajátítását szolgálják.

dajka_baba_1.jpg

Dajkával könnyebb (Fotó: Fábián Orsolya)

Az nem szorul különösebb magyarázatra, hogy ha egy szöveg lassabban és gondozottabb artikulációval, valamint egyszerűbb mondatokkal hangzik el, könnyebb felismerni, illetve megérteni, hogy pontosan mit is hallottunk. Azt meg a kísérleti hangtanból-pszichológiából ismerhetjük, hogy a beszéd kódolásában a magánhangzóknak kiemelt jelentőségük van – éppen ezek azok, amik a dajkanyelvben különös kidolgozottsággal jelennek meg. Az átlagos alaphang megemelése pedig ahhoz járul hozzá, hogy a mondatok könnyebben tanulható, a szokásosnál nagyobb kilengésű dallamvezetéssel, erőteljesebb ritmikával és hangsúlyozással szólalhassanak meg.

Ez utóbbi azért különösen lényeges, mert az anyaméh egy olyan speciális szűrő, ami az alacsonyabb frekvenciákat engedi át. Így a nyelv dallama, ritmusa és hangsúlyjegyei lesznek azok, amiket már a magzatok is érzékelnek, és amik már az újszülötteknek sem teljesen idegenek – nem véletlen, hogy a kísérletek eredményei szerint a babák kifejezetten kedvelik az ezeket kidomborító „gügyögő” beszédet.

A dajkanyelven megszólaló ember tulajdonképpen olyan, mint a jó tanár: az új ismeretek leglényegesebb jellemzőit mutatja be, miközben a csecsemők már meglévő tudására épít. Az anyanyelvi hangsorok szerkezetének legfontosabb akusztikai vonásait szemlélteti, méghozzá úgy, hogy mindehhez azokat a tipikus, meghatározott ritmikával és hangsúlyjegyekkel rendelkező dallamíveket használja fel, és teszi a további tanulás vezérfonalává, amikkel a picik már születésük előtt is találkoztak.

10_days_leg_1.jpg

Tovább a megkezdett úton (Fotó: Szentpéteri-Görömbei Anita)

Jó munkához idő kell, még akkor is, ha bőséggel és nagy változatosságban áll rendelkezésre hanganyag a nyelvtanuláshoz. A babák feladata ráadásul nem is olyan egyszerű, hiszen tulajdonképpen a statisztikusokhoz hasonló munkát kell végezniük, vagyis gyakorisági és eloszlási információkat kell gyűjteniük az anyanyelvük hangsormintáiról. Nem véletlen, hogy a csecsemőkoruk gyakorlatilag ezzel telik el: a jelek szerint az első hat hónapban még a lényegtelenebb akusztikai különbségekre is odafigyelnek, és a második félévükre szereznek annyi tapasztalatot, hogy egyéves születésnapjuk tájékáig rájöhessenek, ezek közül az eltérések közül miket érdemes tényleg számon tartani, és miket lehet mellékesnek tekinteni.

A babáknak ez a teljesítménye, azon túl, hogy bámulatra méltó, elgondolkodtató is. Látva, hogy a csecsemők a hatodik és tizenkettedik hónap közötti időszakra mekkora rutinra tesznek szert anyanyelvük hangsorszerkezeti jellemzőinek felfedezésében, akár elképzelhető az is, hogy ezt a tudásukat érvényesítsék még egy másik, a közvetlen környezetükből nem ismert nyelv esetében is. Mi lenne tehát, ha a fél és egy év közötti apróságainknak külföldi beszélgetőtársat hoznánk, vagy a rádióból, televízióból idegen nyelvi hanganyagot hallgattatnánk velük? Ez volna a sikeres nyelvtanulás titka? – Nos, mielőtt kihirdetnénk a nyelvoktatás forradalmát, erről talán meg kellene kérdeznünk a babákat is.

Szerző: Fehér Kriszti  2014.08.08. 14:19 Szólj hozzá!

Címkék: magzat ritmus dallam hangsúly gyakoriság eloszlás magzati tanulás dajkanyelv szótagminta hangkörnyezet zöngésülés zöngétlenülés

süti beállítások módosítása