"Amikor Anne Fernald és Patricia Kuhl számítógéppel szintetizált felnőttbeszédhez és dajkanyelvhez hasonló hanganyagot játszott le négy hónapos csecsemőknek, azt találta, hogy a kicsik jobban kedvelték azt a változatot, ami a gügyögésnek felelt meg." - Miért mesterségesen előállított beszédet használtak a kísérlet során?

A cikk megemlíti az ún. „nézési idő”- paradigmát, mely abból indul ki, hogy ha a babáknak két dolog közül az egyik jobban tetszik, akkor az tovább köti le a figyelmüket. Hogyan bizonyítható az, hogy a hosszabb nézési idő tényleg a tetszés jele, és például nem azt mutatja, hogy a baba meglepődik, esetleg megretten, és azért figyeli tovább az adott dolgot?

Valóban izgalmasak a bemutatott kísérletek, amelyek a "gügyügő" nyelvhasználat fontossága mellett érvelnek. Sőt, kérdésemmel tovább mennék: lehetséges-e az, hogy a gügyögő nyelv használata ösztönösen kódolt az emberek viselkedésében? Én ezt nem tartom azért sem valószerűtlennek, mert mindannyian, ha nálunk alacsonyabb, fiatalabb emberekkel, gyerekekkel kommunikálunk, akaratunk ellenére más, általában kedvesebb hanghordozást veszünk fel - mintha már hallottam volna ilyen kutatásokról, melyek ezt az eredményt igazolták is. Bár hallottam már olyan kultúrákról is, ahol a csecsemőkhöz, gyerekekhez egy bizonyos korig nem is szólnak egyáltalán a környezetében élő emberek. Az ő nyelvelsajátítási szokásaik tanulmányozása is érdekes eredményekkel szolgálhat.

Ezt nem teljesen értem: " mivel az anyaméh egy olyan speciális szűrő, ami az alacsonyabb frekvenciákat engedi át, az anyanyelv dallama, ritmusa és hangsúlyjegyei lesznek azok, amiket már a magzatok is érzékelnek, és amik már az újszülötteknek sem teljesen idegenek. Többek között ezért is tetszik a babáknak annyira a gügyögő beszéd, mert leginkább ezeket az ismerős szólamokat emeli ki, és teszi a további tanulás vezérfonalává." Ha felvisszük az alaphangunkat és magasabb frekvencián gügyögünk, akkor ez nem épp nagyon is idegen lesz a számukra a magzati, több alacsony frekvenciájú hangokhoz képest?

@szilvási: Réger Zita: Utak a nyelvhez c. könyvében ír a Pápua Új-Guineában élő kaluli népcsoportról, ahol például kifejezetten helytelenítik a dajkanyelvi szavak használatát, itt a gyermekközpontú modelltől eltérően a kisgyermeknek szóló beszédet nem a gyermek megnyilvánulásai inspirálják: „Az érvényes társadalmi normáknak megfelelő beszédmód szabja meg, mit mond a felnőtt a kisgyermeknek. A kaluli felnőttek így nem teremtenek a kisgyermekek szükségleteihez, igényeihez, értelmi és nyelvi szintjéhez szabott helyzeteket, hanem a spontánul adódó helyzetekbe vonják be gyermekeiket, mihelyt ezt a siker reményében megtehetik.”

@Rita Gellért: Igen Rita! Erre a népcsoportra gondoltam, csak a nevüket már elfelejtettem sajnos. Köszi! Ez esetben akkor az lehetne egy izgalmas kérdés, hogy ha a dajkanyelvet ösztönösen használjuk a kicsikkel való kommunikációban, akkor a kalulik ez ellen az ösztön ellen próbálnak harcolni? Vagy ez az ösztön kulturálisan meghatározott lenne, és a kalulikat nem is érinti egyáltalán ez a kérdésfelvetés?

@szilvási: Szerintem kulturálisan meghatározott,mivel a kaluliknak teljesen más elképzelésük van a babákkal kapcsolatban: szerintük a nyelv előtti fejlődési korszakban a gyermek még nincs birtokában az értelmi képességeknek, ezért teljesen felesleges hozzá beszélni. Ők valójában nem csak a dajkanyelvet utasítják el, hiszen az első félévben gyakorlatilag néhány megszólításra korlátozódik a gyermekeknek szánt beszéd.

@Mária Ivancsó: A kísérletben azért használtak mesterséges ingereket, mert éppen arra voltak kíváncsiak, hogy a dajkanyelv preferenciája akkor is érvényesül-e, ha az arra jellemző akusztikai jegyek megvannak, de maguk a hangsorok nem természetes nyelviek. Az ugyanis a korábbi kísérletekből látszott-látszik, hogy nemcsak anyanyelven, hanem idegen nyelven is megvan a preferencia. Ezért volt érdekes letesztelni azt is, hogy vajon mesterségesen előállított ingerek esetében is érvényesül-e ugyanez.

@Rita Gellért: Az, hogy a baba tekintete egy meghatározott inger irányába fordul, valóban lehet a meglepődés jele is. De a dajkanyelv esetében egyrészt nem erről van szó (hiszen a baba egyébként is hall ilyet az édesanyjától, környezetétől), másrészt a meglepődés kiváltotta figyelem kevésbé kitartó.

@szilvási: @Rita Gellért: Igen, Rita, jó nyomon jársz. Terveim szerint a kalulikról és egyéb olyan esetekről, ahol a dajkanyelv látszólag nem nyelvi univerzálé, nemsokára lesz részletesen is szó.

@audrey1201: Annak az intervallumnak, amiben az alaphangmagasságunk mozogni tud, csak az alsó egyharmadát használjuk ki. Ha ebben az alsó egyharmadban maradnánk, akkor a dallamíveket nem tudnánk eltúlzottan produkálni, mert lefelé már nemigen tudnánk tolni a hangmagasságunkat. Az átlagos alaphang megemelése tehát ahhoz szükséges, hogy a mondatok könnyebben tanulható, a szokásosnál nagyobb kilengésű dallamvezetéssel hangozhassanak el.

Valóban érdekes kísérletek és tények bizonyítják azt, hogy maga a dajkanyelv mennyire hasznos is tud lenni a kisbaba világhoz fűződő megértése szempontjából. Engem viszont az foglalkoztatna akkor, hogy mi lesz egy olyan kisbabának a nyelvével, akihez a szülők úgy beszélnek, mint egy normális felnőtt társukhoz? Tovább tartana-e esetleg a babának megtanulni így a nyelvet, mintha gügyögéssel beszélnének hozzá, esetleg nehezebben menne számára a beszédmegértés?

@ponges: Erről a kérdésről a kalulik és egyéb olyan közösségek kapcsán, amelyekről azt szokás mondani, hogy nem használják a dajkanyelvet, hamarosan fogok részletesen is írni. Mivel a dajkanyelv jótékony hatása eléggé világos, az a gyerek, aki nem hall ilyet, a nyelvelsajátítása egy bizonyos fokán valószínűleg és ideiglenesen lassabban halad, feltéve persze, ha ezt nem ellensúlyozzák más, a nyelvtanulásra nézve hasonlóan jótékony eljárással.

@szilvási: Én is ahhoz a kérdéshez kapcsolódnék, hogy mennyire ösztönös a dajkanyelv használata, s ennek nélkülözése tudatos tevékenységet jelent-e. (Például a már sokat emlegetett kalulik esetében.) Több példát is tudnék hozni az ismerőseim köréből, akik gyermekük születése előtt határozottan kijelentették, hogy márpedig ők nem fognak gügyögni a babájuknak, s ezek az úgynevezett "fogadalmak" egytől egyig megbuktak. Nagy részük ráadásul nem is tudatosítja (ahogy az az ajánlott cikk macsója esetében is történt), hogy folyamatosan át-átváltanak dajkanyelvre.

Lehetséges az, hogyha egy szülő a gyerekéhez gügyögve beszél, akkor közben egy olyan hangsort is kimond, amit a gyerek a maga gügyögő nyelvén értelmesnek talál? Fontos szerintem, hogy a babák mit értenek meg a mi beszédünkből, de vajon mi mennyit értünk meg az ő gügyögésükből? Az általuk használt gügyögés tekinthető egyáltalán saját nyelvnek, és ha igen, akkor megoldható lenne az, hogy ezt a nyelvet az általuk használt hangok alapján képesek legyünk megismerni?

@Fehér Kriszti: "Mivel a dajkanyelv jótékony hatása eléggé világos, az a gyerek, aki nem hall ilyet, a nyelvelsajátítása egy bizonyos fokán valószínűleg és ideiglenesen lassabban halad, feltéve persze, ha ezt nem ellensúlyozzák más, a nyelvtanulásra nézve hasonlóan jótékony eljárással." Milyen egyéb nyelvtanulást segítő eljárásról beszélhetünk még?

@ponges: "Lehetséges az, hogyha egy szülő a gyerekéhez gügyögve beszél, akkor közben egy olyan hangsort is kimond, amit a gyerek a maga gügyögő nyelvén értelmesnek talál?" - van-e értelme azt feltételezni, hogy az anyanyelv "előtt" a baba birtokában van egy olyan nyelvnek, amely vélhetően hasonlóan "működik", mint az egyes emberi nyelvek, csak éppen senki sem érti? Szerintem ez a kérdés nem lehet releváns, hiszen akkor pl. azt is vizsgálhatnák a kutatók, hogy ezen a gügyügő nyelven a babák egymás közt "beszélgetve" megértik-e egymást...

A dajkanyelv kapcsán az a kérdés merült fel bennem, hogy hány hónapos korig érdemes gügyögni a babáknak? Az, hogy hasznos lehet, azt nem vitatom, sőt szerintem is vannak tulajdonságai, amik segíthetik a nyelvtanulást, de vajon mikor kell "leállni" vele? Azt is fokozatosan vagy egyszer még gügyögünk következő nap pedig nem?

A cikket olvasva először nekem is az a kultúra jutott eszembe, amely eltérő a miénktől, és hasonló kérdések foglalkoztattak, mint az előttem szólókat. Másrészt pedig ismerek olyan embereket, akik hasonlóan magas hangfrekvenciával beszélnek akkor, amikor párjuk, vagy szüleik jelen vannak. Minek tulajdonítható ez az idegesítő szokás? Lehet e összefüggés a dajkanyelvvel? Figyelemfelkeltés céljából csinálják e esetleg ezt?

Eszembe jutott az a kérdés is, hogy az helyes vajon, ha a szülő utánozza a már majdnem beszélni tudó gyerekét? Például ha helytelenül vagy egyáltalán nem pergeti az r hangot, s l lesz belőle, a szülő ha nem javítja ki az hiba?

@Szandi1990: Részben ehhez kapcsolódik ez a cikk: www.csaladivilag.hu/cikkek/csecsemok/a-mosolytol-az-elso-szoig-a-beszed-fejlodese-a-baba-eslo-eveben/621/
A különböző kommunikációs fajtákat mutatja be a baba első 12 hónapjában. Vannak érdekes dolgok benne, például, hogy a babák 4 hónapos kor előtt nem mosolyognak.

@Cservenyák Dia: Meg ezzel kapcsolatban bennem felmerült az is, hogy vajon öröklődhetnek-e a beszédhibák? Mármint ugye például a tájnyelvi változatok rögzülhetnek a gyermekben, akkor mondjuk egy beszédhiba is örökölhető? Illetve ha a beszédhiba is így örökíthető, akkor ez nem változtat a nyelvi befogadás egész szerkezetén, úgy értem ez nem teszi mássá a gyermekek grammatikai szabályrendszerét?

@audrey1201: Találtam egy szakdolgozatot 2008-ból, a DE-Magyar Nyelvtudományi tanszék honlapján, mnytud.arts.unideb.hu/szakdolgozat/1585/patkos_a_1585.pdf
A pöszeség nem jár egyedül címmel.

@Kiss Klaudia Enikő: Arra gondolsz, hogy néhány lány vagy nő a megszokottól magasabb hangon, egyfajta "nyávogós" hanghordozással beszél a partneréhez? Engem is foglalkoztat a kérdés, valószínűsítem, hogy a szülők hajlamosabbak tovább és gyakrabban gügyögni a lányoknak, mint a fiúknak. Meg persze bejátszhat a nemi szerepek túlhangsúlyozása is, de hogy miért van szükség erre, elképzelni sem tudom.

@Mária Ivancsó: Meglepő, de például előfordulhat az a jelenség ikrek esetében, hogy a gügyögésükből kifejlesztenek egy "saját nyelvet", ami néha, speciális körülmények között sokáig megmaradhat. Természetesen ehhez is kellenek nyelvi ingerek a külvilából, de ritka és érdekes jelenség.

@nagyibugyi: Mármint arra gondolsz az ikrek esetében hogy más hangszínben szólnak egymáshoz mint bárki máshoz a környezetükben? Esetleg olyan gesztusokat, hanglejtéseket használnak melyet csak ők értenek? Ilyet miért nem tudnak akkor a testvérek is kifejleszteni? Hiszen adott esetben ők is annyi időt tölthetnek akár együtt, mint az ikrek.

A "gügyögés" bizonyos szempontból talán kevésbé szerencsés kifejezés, mivel egyrészt meglehetősen negatív konnotációval bír, másrészt bár sokan tényleg nem gügyögnek a babákhoz és kisgyerekekhez, mégis a normálistól eltérő módon szólnak hozzájuk. A saját környezetemben én is úgy tapasztalom, hogy bár jó néhányan az ellenkezőjét állítják, mégis mindenki egészen más módon beszél a babákhoz és kisgyerekekhez, mint ahogyan egyébként a felnőttekhez tenné. Ezek alapján én inkább arra hajlok, hogy mindez ösztönös viselkedésmód lehet, s nehezen tudom elképzelni, hogy árthatna a kicsik fejlődésének. Pusztán feltevés részemről, de esetleg azonban, hogy a kicsik valóban ezt preferálják, talán szerepet játszhat az is, hogy a dajkanyelvet – főleg csecsemőkorban – általában más ingerek, pl. érintés, simogatás, szemkontaktus stb. is kísérik, hiszen tényleg nehéz megállni, hogy ne hívjuk fel valamilyen módon a csecsemő figyelmét arra, hogy szólunk hozzá. Talán a babák pavlovi módon a dajkanyelvhez egyéb kellemes ingereket, valamilyen törődést is társítanak, nem csoda, hogy el tudják különíteni attól, ahogy anya – és persze mások is – a felnőttekhez szólnak.

Nem olyan régen volt lehetőségem letesztelni a gügyögést egy "kísérleti alanyon". Először a babához normál hangnemben beszéltem, mire ő sírással válaszolt. Mivel könny nem nagyon jött a szeméből, így úgy véltem, hogy unatkozik. Aztán áttértem a gügyögésre,és láss csodát, együtt beszélgettünk, nagyon érdekelte minden, amit mondtam neki.