Ajánló

Kovács Emese: „Rapből a nyelvről, nyelvből az emberről”. − tudományos előadás. (Elhangzott: A DE Magyar Nyelvtudományi Tanszékének tehetségnapján. Debrecen. 2014. április 17.)

A nyelvtan- és irodalomórák sok kisdiáknak unalmasnak és száraznak tűnnek. Az iskolapadban ülő gyerekek nemegyszer sikertelennek is érzik magukat: a tanáraik folyton javítgatják a beszédüket, miközben különféle „nyelvhelyességi hibákat” emlegetnek. – Kovács Emese ezen a helyzeten kíván változtatni. Most az ő előadását ajánlom.

Rapszövegek az iskolapadban? (Fotó: Kovács Emese)

„A tantervi anyagot vizsgálva azt figyelhetjük meg, hogy a nyelvről való ismeretátadás főként a sztenderden alapul, emellett helyesírás-orientált, és a beszélt nyelvhez kapcsolódó ismeretek csak kis mértékben tűnnek fel. Ez nyelvi bizonytalansághoz, adott esetben pedig nyelvi diszkriminációhoz vezet. A jelek szerint az iskolába érkezve a sztenderdet beszélő gyerekek eleve előnyt élveznek a valamely nyelvjárást beszélő társaikkal szemben, hiszen utóbbiaknak nemcsak a tananyagot kell elsajátítaniuk, hanem még az azt közvetítő nyelvváltozatot is.

Kutatásom célja az volt, hogy megmutassam a nyelv azon tulajdonságait, amelyekkel többek között változtatni lehet az oktatásra jellemző konzervatív nyelvszemléleten, a nyelvtan- és irodalomórákon részt vevő gyerekekben pedig fel lehet kelteni a nyelv(ek) iránti érdeklődést.

Munkám során az iskolában jelen lévő irodalmi alkotásokat és az iskolapadokból száműzött rapszövegeket hasonlítottam össze. Elsőre furcsának tűnhet a párosítás, de abból indultam ki, hogy a rapszövegek nyelvezetüket tekintve általában szlengre épülnek, így a nyelvi hanyagság képzetét keltik a magas művészi értékkel szemben, míg az iskolában bemutatott szövegek, egyfajta nyelvi mérceként, távolságtartó magatartást válhatnak ki az emberekből. Vagyis mind a két szövegfajta kelthet némi idegenkedést. Ezért arra törekedtem, hogy rávilágítsak, a rapszövegek hasonló nyelvi tulajdonságokat mutatnak, mint a kanonikus irodalmi szövegek.

Úgy gondolom, a tanórákon eredményes lehet a kétféle szövegfajtában megjelenő nyelvi változatosságra építve egy olyan kommunikatív kompetencia kialakítása a diákokban, mely a különböző szituációknak, élethelyzeteknek megfelelő nyelvváltozat használatán és nem a sztenderd kizárólagosságán alapul.” (Kovács Emese)

Kovács Emeséről munkája kapcsán portréfilm is készült, vizsgálatainak általánosabb eredményeiről pedig egy korábbi tanulmánya is beszámol. Kutatását Lapis Józseffel közösen segítettük.

Ajánló

Bodnár Noémi: „Dajkanyelv és nem”. − tudományos előadás. (Elhangzott: A DE Magyar Nyelvtudományi Tanszékének tehetségnapján. Debrecen. 2014. április 17.)

A felnőttek egy speciális beszédmódot használnak, amikor kisbabákkal kommunikálnak. Ezt a dajkanyelvet magasabb hanghordozás, eltúlzott dallamívek, gondos artikuláció, lassabb tempó, sok ismétlés, sajátos szókincs, leegyszerűsített nyelvtan és nagyfokú szociális odafordulás jellemzi. − Ezúttal egy tanítványom előadását ajánlom, amiben azokról a terveiről számol be, amelyekkel a dajkanyelv és a nemek összefüggéseit fogja vizsgálni.

Dajkanyelv: nők a slágerlista élén? (Fotó: Bodnár Noémi)

„Az eddigi mérések alapján tudjuk, hogy a csecsemők újszülött koruktól kezdve nemtől, nemzetiségtől függetlenül előnyben részesítik a dajkanyelvet a normál felnőttbeszédhez képest. A kísérletekből emellett az is látszik, hogy a babák nemcsak elkülönítik a saját anyjuk hangját más, ismeretlen nők hangjától, de jobban is kedvelik azt. Apjuk hangja iránt ugyanakkor, úgy tűnik, nem mutatnak nagyobb érdeklődést a kicsik, ha azt egy ismeretlen hangjával szembeállítva mutatjuk be nekik.

Azt viszont még nem vizsgálták a kutatók, csak sejtések vannak róla, hogy a nők dajkanyelvi kommunikációja általában véve sikeresebb-e, mint a férfiaké. Holott ez is lényeges kérdés, hiszen ha a csecsemők a női dajkanyelvet részesítik előnyben, akkor valószínűsíthető, hogy ennek a speciális beszédmódnak a nőkhöz kötődő, tanító funkciója és evolúciós jelentősége van.

Egy másik ezzel összefüggő, fontos kérdés is tisztázatlan még a dajkanyelvvel kapcsolatban, mégpedig az, hogy az emberek hogyan vélekednek róla. Gyakran hallani negatív véleményeket a felnőttek „gügyögéséről”, és olyanokat is, amelyek ezt a beszédmódot kifejezetten az anyákra, illetve nőkre jellemző viselkedésnek tartják, tudományos mérés azonban nem készült még arról, hogy ez a gondolkodásmód egyáltalán mennyire általános, és vajon mennyiben tekinthető sztereotípiának.

Mindezek alapján kísérletekkel és felmérésekkel arra a két kérdésre szeretnék választ kapni, hogy a babák jobban kedvelik-e a nők dajkanyelvét a férfiakéval szemben, valamint hogy hogyan viszonyulnak az emberek a dajkanyelvhez.” (Bodnár Noémi)