Kolumbusz nyomában

Ez alkalommal utoljára járunk Kolumbusz nyomában, amerikai tanulmányutunk véget ért. Bár e tudományos kirándulás egyes állomásairól és az itteni szakmai tapasztalatokról a blogon rendszeresen tudósítottunk, zárásként jöjjön még egy kis ráadás. – Most az egyik úti beszámolómat ajánlom.

„Felfedezőúton Bloomingtonban” – ismeretterjesztő cikk (Tympanon 5/2: 6).

labor_iu.jpg

A labor épülete előtt (Fotó: Fehér Krisztina)

„Alighogy megérkeztem Bloomingtonba, máris a New York állambeli Rochester Egyetem kognitív pszichológus kutatójának, Richard Aslinnak a vendégelőadását hallgathattam a csecsemők nyelvelsajátításáról. Számos olyan, babákkal végzett kísérletet mutatott be, amilyeneket nem sokkal később testközelből, az Indiana Egyetem tanszékein is megtapasztalhattam – akkor, amikor Lisa Gershkoff-Stowe babalaborjában jártam, vagy akkor, amikor heti rendszerességgel résztvevője lehettem Linda Smith kognitív pszichológiai labormegbeszéléseinek. Persze nemcsak ez, de a beszédkutató laborok világa is lenyűgözött: az ultrahangos gépi zöngekeltés éppen úgy, mint például a különféle nyelvekből vett beszédhangok ún. VOT értékeinek összehasonlító elemzése. (...)

Nagy örömömre nemcsak a magyar nyelvet, de azt a nyelvészeti szemléletet is volt alkalmam népszerűsíteni, amit mi Debrecenben »társas-kognitív«-nak nevezünk. Május elsején a nyelvészet tanszék »Sociolinguistics Reading Room«-jában tarthattam egy hosszabb előadást az amerikai nyelvész és pszichológus kollégáknak, hallgatóknak.” (Fehér Krisztina)

A tanulmányút az Indiana University és a Debreceni Egyetem csereprogramja, illetve a Campus Hungary pályázata keretében valósul meg. A Magyary-ösztöndíj ez idő alatt szünetel. A támogatóknak köszönet a tanulmányútért, a Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj kuratóriumának pedig azért, hogy lehetőséget adott a halasztásra.

 

Szerző: Fehér Kriszti  2014.06.30. 14:46 Szólj hozzá!

Címkék: szociolingvisztika pszicholingvisztika társas-kognitív nyelvészet babalabor Indiana University social-cognitive linguistics sociolinguistics psycholinguistics Cognitive Development Lab kognitív pszichológiai labor Baby Lab VOT

Kolumbusz nyomában

Az Indiana Egyetem nyelvtudományi tanszéke egyhetes nyári szimpóziumot szervezett. Négy meghívott előadó az alaktani komplexitás kérdését boncolgatta, emellett számos kutató posztert is kiállított a témában.

„MorphologyFest” névre keresztelt rendezvényen kifejezetten a nyelvelsajátításról ugyan nem esett szó, de olyan problémákat tárgyaltak, amelyek tisztázása nemcsak jól hasznosítható, hanem elengedhetetlen is a babák nyelvi fejlődésének megértéséhez. – Mi is ott jártunk.

20140616_123033.jpg

MorphologyFest Symposium (Fotó: Fehér Krisztina)

A Yale Egyetem nyelvész kutatója, Stephen Anderson és Gregory Stump Kentuckyból szóelemekkel kapcsolatos elméleti kérdéseket vetettek fel. Robert Fiorentino, a University of Kansas munkatársa felnőttekkel végzett alaktani vonatkozású neuro- és pszicholingvisztikai kísérleteinek eredményeiről számolt be, a québeci számítógépes nyelvész Anne-Maria di Sciullo pedig a morfológia formalizálhatóságáról beszélt.

A babák nyelvelsajátításának vizsgálatában különösen, de a pszicholingvisztikában általában véve sincs egyetértés a tekintetben, hogy a szavak és mondatok hogyan, mekkora egységekben tárolódnak az elmében, és ezek előhívása vajon algebrai vagy statisztikai műveletekkel történik-e. Ezt a problémát itt a blogon sem kerülhetjük meg. Mivel a MorphologyFesten elhangzottak leginkább ezekben a vitákban hasznosíthatók, a szimpózium a gyerekek nyelvi fejlődése szempontjából is számos szakmai tanulsággal szolgált. Olyanokkal, amelyek a következő cikkekből nem maradhatnak el.

A tanulmányút az Indiana University és a Debreceni Egyetem csereprogramja, illetve a Campus Hungary pályázata keretében valósul meg. A Magyary-ösztöndíj ez idő alatt szünetel. A támogatóknak köszönet a tanulmányútért, a Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj kuratóriumának pedig azért, hogy lehetőséget adott a halasztásra.

 

Szerző: Fehér Kriszti  2014.06.21. 12:31 Szólj hozzá!

Címkék: morfológia morphology számítógépes nyelvészet pszicholingvisztika formális nyelvészet Indiana University MorphologyFest morfológiai komplexitás morphological complexity morfológiaelmélet neurolingvisztika

Kolumbusz nyomában

A bloomingtoni Indiana Egyetem világhírű a babák kognitív fejlődése tanulmányozásának területén. Hat laborja van, ahol a gyerekek képességeinek szinte valamennyi aspektusát vizsgálják. – Az elmúlt hetekben két helyen is többször megfordultunk.

A Speech and Hearing Sciences Tanszéken működő babanyelvi laborban Lisa Gershkoff-Stowe irányításával jelenleg többféle kutatás is folyik. A háromnyelvű környezetben nevelkedő babák beszédpercepcióját és szókincsét mérő vizsgálatban a gyerekek és szüleik „társalgását”, illetve ennek változásait figyelik meg játékos feladatokkal, háromhetenként, több hónapon át. A laborba olyan babák jelentkezését várják, akiknek az aktív szókincsük még nem éri el a huszonöt szót, és mindennapjaik során folyton három nyelvvel találkoznak. A nagyobbak esetében a szótalálási mechanizmust, ezen belül pedig „a nyelvem hegyén van” jelenséget tanulmányozzák. A kísérletek során öt-nyolc éves gyerekek reakcióidejét mérik, miközben például híres embereket, rajzfilmfigurák karaktereit kell megnevezniük, vagy általános (asztal) és kevésbé hétköznapi dolgokat (ejtőernyő) látva, illetve egy-egy kérdésre válaszolva („Mi az a tárgy, amit az emberek a repülőkből kiugorva használnak, hogy épségben érjenek földet?”) kell megtalálniuk a megfelelő szavakat. 

babalabor2.jpg babalabor1.jpg

Felhívás a szülőknek (Fotó: Indiana University, IN, USA)

A Psychological and Brain Sciences Tanszék Cognitive Development Laborja egészen nagy, ahol Linda Smith és munkatársai sok más, nem nyelvi vonatkozású mérés mellett ugyancsak főként a szavak elsajátítását vizsgálják. A három jelenleg is folyó kutatásból az egyik az eltérő kultúrákban nevelkedő három-öt éves gyerekek szótanulását tanulmányozza amerikai, valamint japán babák és szüleik közreműködésével. Egy másik kísérletben egy év körüli, illetve tizennyolc-harminc hónapos babák lexikális memóriájáról és általánosítási képességeiről igyekeznek képet alkotni: egy könyvből jól ismert tárgyakat mutatnak, de új névvel nevezik meg őket, majd később arra kérik a gyerekeket, idézzék fel a szavakat. Ehhez hasonló az a teszt is, amellyel két-négy éves babák szótanulásának a figyelmi reakciókkal való összefüggéseit próbálják feltárni: szavakat mondanak nekik, a gyerekek feladata pedig az, hogy rámutassanak vagy ránézzenek a képernyőn a hozzájuk tartozó tárgyakra, miközben mérik a válaszadási idejüket.

Igazán kivételes élmény volt, hogy ezekbe a laborokba az elmúlt másfél hónapban heti rendszerességgel ellátogathattunk.

A tanulmányút az Indiana University és a Debreceni Egyetem csereprogramja, illetve a Campus Hungary pályázata keretében valósul meg. A Magyary-ösztöndíj ez idő alatt szünetel. A támogatóknak köszönet a tanulmányútért, a Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj kuratóriumának pedig azért, hogy lehetőséget adott a halasztásra.

Szerző: Fehér Kriszti  2014.06.15. 18:44 Szólj hozzá!

Címkék: szótanulás tip of the tongue babalabor Indiana University baby lab Child Development Lab Baby Language Lab Lisa Gershkoff-Stowe Linda Smith nyelvem hegyén van Cognitive Development Lab kognitív pszichológiai labor word acquisition szótalálás word finding

süti beállítások módosítása